Ven Ting-Jün: Egy fűzfára

Ezerágú, selymes fűz simít a homlokomra,

zöldarany kalászait fuvallat el nem hordja.

Úgy száll illatos pora, mint széplányok halk dala,

hölgyek ruhaujjaként táncol-leng törzse-lombja.

Csiang-fuvola hol szól csengő, teli torokból?

Száz énekét a fűzre surrant rigó dalolja.

Virágjai hópehelyként, ezer kapun, ösvényen,

palotafalon átszáll - s csak ketten tudunk róla.

/Ford.: Szerdahelyi István/

Ven Ting-Jün: Ősz elején, hegyen lakozva

Érzem, a hegyek közt korán jő a hideg.

Szalmakunyhóm deres, tiszta lég jár benne.

Csupasz fák közt a nap ablakomhoz hajlik,

vízzel teli a tó, néma a partmente.

Nézem: hull a gyümölcs, vonulnak a majmok,

s hallom, avar csörren, őzek járnak erre.

Hiába viszem ki társként a forráshoz,

citerám is csöndre vágyik éjjelente.

/Ford.: Szerdahelyi István/

Hszie Neng: Lehull egy levél

A lenge levél bánatos, árva,

ég magasában libeg kis árnya.

Földre sodorják hamar a szelek,

vajh' hol kezdődik a lomb hullása?

Búcsút vesz a még dús, zöld erdőtől,

változik színe, mindinkább sárga,

s lehull, társtalan úszik a vízen,

vagy odaszáll egy ház kapujába.

Észre sem venni, úgy elenyészik,

többé sosem áll meg sorvadása.

Rokonnak érzi őt az idegen,

őt se kérdezi senki, mi bántja.

/Ford.: Szerdahelyi István/

Csang Pi: Lepke

Sárga szárnyú lepke!

Tavasztáncot lejtve,

mintha sárgaköntösű, bájos lányka lenne!

Lefesteném, ablakhoz sietek, röptét lesve:

sárga színükhöz illő virágok között látni,

ahogyan párosával libegnek arra-erre.

Hímporukat elmázolom véletlen könnycseppet ejtve,

s gyűrötten földre lankad szárnyaik lenge selyme.

/Ford.: Szerdahelyi István/

Csang Pi: Folyik a folyó

Felhő s víz elvész a végtelenben.

Bánatos-árva esti vitorla.

Hosszú, hosszú út áll velem szemben.

Rét illatozik az esti fényben.

Ezer, tízezer mérföldet mentem.

Vadlúd kiáltása jajdul az egekben.

Álmomban párás hullámok között kínomban elvesztem.

Mintha részeg volna lelkem.

Akit keresek, vajon hol leljem?

Díszes ágyellenzőm hideg, álmom nem jő meg reggel sem,

párnámra mennyi könnyet ejtettem!

/Ford.: Szerdahelyi István/

Ku Hsziung: Folyik a folyó

Evezőt emelve

indul a dereglye.

Hullámok fénye végtelenbe vész,

ki mondhatná meg, hogy hová, merre?

A part lombjai, öböl füvei együtt zöldellnek,

csepereg a permet,

fogócskázó foglyok repdesnek.

Az ég partjánál az ár a válás kínját mormolja,

vinnyog a majomcsorda,

kinek mondjam el, mi készteti zokszóra?

Evezőmet elengedem,

árva vagyok s reménytelen.

Szétfoszlik lelkem,

mint füstölőparázs illata a szelekben.

/Ford.: Szerdahelyi István/

Lü Vej-Lao: A "Virágbaborult út" nótájára

Nyugati szél száll - az őszi nap kurta.

Eső csepereg - krizantém didereg.

Sötét folyam az ég, vén fákra szállnak a szakadt fellegek.

Milyen közeliek a hold, s a csillagok.

Szépséges szép szerelmünk egy napon elveszett.

Egymásnak vetett vállal váltottunk néhány szót -

lásd, nem feledtem kicsiny kertedet:

ferde holdsugár csillogott a tarka hídkorlát felett.

Zokog minden madár, lehull minden virág,

hírül kinek vigyem, hogy itt a kikelet?

Pár percre, tiszta éjszakákon elhoz hozzám szerelmi álmom,

kék örömházad ugyan hol lehet?

Drágamívű tükör őrzi szépségedet,

bíbor papírra írt levelem ne feledd!

Ködfátylat öltenek a tavaszi hegyek,

ablaknak háttal, bús párnán, társtalan éjben szenvedek.

/Ford.: Szerdahelyi István/

Vu Csia-Csi: Hulló levelek

Az ágakon még meddig lengtek árván?

Itt az idő, az ősz is véget ér.

Ég s föld sugallatára lepörögtök

A fákról, viszi rajotok a szél

Az udvaron, hol ferdén süt a hold.

Csörgésetekre felriad a vén.

Miért fáj néktek hullás, földre-hullás?

Tavaszi szél rontóbb az őszinél.

/Ford.: Donga György/

Ma Hsziang-Lan: Festett orchideák

*

Honnan ez az orchidea-illatú szél?

Higgyem, hogy véget ér a tél?

Nincs pénzem, hogy élőt vegyek.

Festek egyet.

**

Hosszúszárú magányos szép virág,

bánt a világ?

Ha ecsetemből nősz elő,

nem árt fagy és eső.

/Ford.: Illyés Gyula/