Berzsenyi Dániel: A reggel

Berzsenyi Dániel: A reggel

Nézd, a napnak derülő sugára

Mint ébreszti a természetet,

Mint önt új bájt a virág fodrára

S mint zendíti a zöld ligetet.



Nézd, új öröm s újult életerő

Száll hegyekre, száll most völgyekre,

Csak az örök homályban heverő

Bagoly siet bús rejtekhelyre.



Nem mosolyog néki a szép reggel,

Sem az élet harmóniája:

Kedvesb néki a szomorú éjjel,

Mint az egek dicső pompája.



Így van minden! változhatlan renddel

Ki van szabva életünk pályája:

Egyik rokon a félistenekkel,

A másiknak por a hazája.



A rab lelkek örök setétségben

Bolyongnak a denevérekkel:

Nem nézhetnek a dicső napfénybe

Örök éjhez szokott szemekkel.



A nagy lélek önként az aetherben

Héjáztatja szabad szárnyait,

Nem tartja itt fogva porkötélben

Az égi tűz nemes lángjait.



Nem tébolyog gót épületeken

Az éjjeli vak madarakkal:

Feljebb evez a nagy Álpeseken

A nap felé úszó sasokkal.

Berzsenyi Dániel: Magányosság

Berzsenyi Dániel: Magányosság

Égi csendesség fedező homálya

Leng reád, ó szent Egyedülvalóság!

S szívemet békés kebeledbe inti

Mágusi vessződ.



A világ lármás vigadó-helyéről,

Mint az elfáradt utazó, pihegve

Térek ernyődhöz, s fejemet lehajtom

Lágy mohaidra.



Itt vagyon bátor menedéklakása

A szabadságnak s nemes érzeménynek:

Itt nem aggathat rabigát reájok

A buta köznép.



Itt fakad laurus-koszorúja minden

Bölcsnek és minden magasabb daloknak.

Itt az ártatlan szerelem s vidámság

Zöld amarantja.



Légy, Magányosság! vezetőm s barátom.

Csendes ernyődhöz sietek nyugodni.

Itt nem lelem Plátót, Xenophont s Ilissus

Myrtusa berkét.



Téged óhajtalak, ha szemembe' reszket

Bánatos lelkem kiütő panasza:

Téged a legszebb fiatalka édes

Oldala mellett.

Berzsenyi Dániel: Az örömhez

Berzsenyi Dániel: Az örömhez

Édes Öröm! oh, tündérek

Mosolygó szűz leánya!
Kacsingatsz, s ha hozzád érek,
Eltűnsz, lelkem bálványa!

Mint egy kacér leánykának
Nyitva int bájos kebled,
Szerelmem kivánságának
Lángjait úgy ingerled:

S midőn csókolni akarom
Ajakidat, elrejted.
Elvadulsz, s ölelő karom
Közül magad kifejted.

S csak messzünnen kinálkozol,
Ha gerjedelmim sejted:
De közel elkomorodol,
S szeretődet megejted.