Reményik Sándor : Pünkösdi királyok

Reményik Sándor : Pünkösdi királyok

Pünkösdi királynak

Fejébe szállt vére,

Féltékeny a hatalmára,

Azt se tudja hamarjába

Mit csináljon véle.

Pünkösdi királynak

Sok a katonája,

Mégis nádszál a jogara,

Papír koronája,

Festett aranypapír koronája.

Pünkösdi király most

Ül az orzott kincsen,

Neki mindene van,

Nekünk semmink sincsen

Csak az egy életünk,

Csak az egy halálunk,

Csak az igazságunk.

Dejszen lejár pünkösd,

Piros pünkösd, fekete ünnepnap,

Azután nézheti

Kiki miből mit kap.

Dejszen lejár pünkösd,

Le kell tenni koronát, palástot

Ünnep után, csunyán

Futnak majd a pünkösdi királyok.

Ki marad az úr itt,

Elválik, elválik,

Bár sors verte népünk

Mi élünk, nem félünk,

Mert a mi kezünkben

Még a koldusbot is kivirágzik!

1919 március 22

Reményik Sándor: Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek –

Már tudom én, honnan ered,

Micsoda mélységből a vétek,

Az enyém és a másoké,

Az egyesé, a népeké.

Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:

Erényt, hibát és tévedést

Egy óriás összhangnak lássak –

A dolgok olyan bonyolultak

És végül mégis mindenek

Elhalkulnak és kisimulnak

És lábaidhoz együtt hullnak.

Mi olyan együgyűn ítélünk

S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –

Versben, s mindennapi beszédben

Csak a szükségeset beszéljem.

De akkor szómban súly legyen s erő

S mégis egyre inkább simogatás:

Ezer kardos szónál többet tevő.

S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,

De egyre inkább csak igen.

Mindenre ámen és igen.

Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.

Ámen. Igen. És a gonosztól van

Minden azonfelül.

Reményik Sándor

Reményik Sándor: Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon

És tűz nyelje el Sodomát.

A mindennap kicsiny csodái

Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre

Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,

Ez a finom kis kalapálás

Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,

Nézd a kis ezüstpontokat:

Nem csoda-e, hogy árva lelked

Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,

Hogy nő, hogy törpül el veled.

Nem csoda ez? – s hogy tükröződni

Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,

Kis hópelyhek az örömök,

Szitáló, halk szirom-csodák.

Rajtuk át Isten szól: jövök.