Kányádi Sándor: A tenger

Kányádi Sándor: A tenger

Nagy ember a tenger,

nagyon nagy.

Minden gondolat

súlya, mélye,

súlyosan mélyül

hozzá mérve.

Emberként él, emberként érez,

nincsen fogható erejéhez.

Láttam, hajnalban a napot

égre emelte:

izzott az óriás kerék,

szinte sisteregve

hányta tüzét a hullámokra,

s ő, a tenger-ember, higgadtan

a horizontra paszította.

Aztán, mint egy nagyapó,

fecsegett, magyarázott,

mikor ölébe hulltak a hálás,

ujjongó sirálysikoltások.

Van derűje, van humora.

Hangja némelykor nagydob,

máskor fuvola.

Nyugalma is emberi,

szelíd nyugtalanság.

Bőszült ember,

hogyha felbosszantják.

Ó, mennyire ember!

Nem békül,

csak a maga szabta renddel.

A partja,

amilyennek ő akarja. -

Nem a hajókért van,

a hajók születtek érte,

s belevész, ki másképpen remélte.

Kányádi Sándor: Jön az ősz

Jön immár az ismerős

Szél lábú deres ősz.

Sepreget, kotorász,

Meg-megáll, lombot ráz.

Lombot ráz, diót ver,

Krumplit ás, szüretel.

Sóhajtoz nagyokat,

S harapja, kurtítja a hosszú napokat.

Kányádi Sándor: Novemberi verselő

Nyugaton, keleten

vörös az ég alja.

Régtől nem kelepel

kéményen a gólya.

Csóka- s varjúsereg

lepi el a fákat,

véget a szél se vet

a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan

fújni tud November,

birkózik a csupasz

hegyekkel, vizekkel.

Bömböl a szél, süvölt,

dühében már jajgat:

túlcsárogják dühét

a csókák s a varjak.

Kányádi Sándor: Ősz volna még

Ősz volna még,

s a varjak már közhírré tették

a dermesztő tél

közeledtét.

Károg az ég,

éhenkórász nagy csapat csóka

ricsajog, hussog

reggel óta.

Tócsára jég,

virágra, fűre harmat dermed,

megöregedtek

mind a kertek.

Jó volna még

sütkérezni, de jó is volna,

ha az égen

pacsirta szólna.

Kányádi Sándor: November

Nyugaton, keleten

vörös az ég alja.

Régről nem kelepel

kéményen a gólya.

Csóka- s varjúsereg

lepi el a fákat,

véget a szél se vet

a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan

fújni tud november,

birkózik a csupasz

hegyekkel, vizekkel.

Bömböl a szél, süvölt,

dühében már jajgat:

túlcsárogják dühét

a csókák és a varjak.

Kányádi Sándor: Valami készül

Elszállt a fecske,

üres a fészke,

de mintha most is

itt ficserészne,

úgy kél a nap, és

úgy jön az este,

mintha még nálunk

volna a fecske.

Még egyelőre

minden a régi,

bár a szúnyog már

bőrét nem félti,

és a szellő is

be-beáll szélnek,

fákon a lombok

remegnek, félnek.

Valami titkon,

valami készül:

itt-ott a dombon

már egy-egy csősz ül:

Nézd csak a tájat,

de szépen őszül.

Szüreti vers

Kányádi Sándor - Eljött a szüret

Eljött a szüret.

Itt van.

Jó pohár mustot

ittam.

Lepényt is ettem,

édest,

igazi túrós

bélest.

Kongatják, kong a

donga.

Indulok ki a

dombra.

Hátamon öblös

puttony.

S még a Napból is

must foly.