Czóbel Minka : Hídon
Kopott, tépett, szürke ruhában
Félénken megy a hídon át,
Bizonytalan ingó lépése,
Koldusleánynak mondanád.
Azt mondják: szárnya van,
Mégis oly nyugtalan.
Egy ember ott jön véle szembe:
„ Ej, a boszorkány erre jár!
Éji madár nem félsz, hogy egyszer
Még megperzsel a napsugár?”
A leány csak halad
Boltíves híd alatt.
„ Miért nem nézel úgy, mint a többi?
Miért ég ily tűzben két szemed?
Azt mondják tánczod bűvös – bájos,
Gyere, hadd tánczoljak veled !”
Vakmerőn néz a lányra,
Két kézzel kap utána.
A leány csendesen tekint rá:
„Hagyjál – mért beszélsz így velem?
Hisz rosszat nem tud rólam senki,
Hisz ártalmatlan életem,
Boszorkány hírben állok,
De nem vagyok rossz látod!”
A férfi durván szól: „Ki bánja,
Ha jó vagy rossz a nőszemély,
Csak olyan legyen, mint a többi,
Ha más, ha jobb, ez a veszély
Nincs leány e határon ki ne lett volna párom.
És te?” – A leány rá néz lassan.
A férfi megkövülve áll,
Reá lövel tekintetéből
Vad szerelem, őrült halál.
Hosszan bámul a lányra –
Már széjjel bontva szárnya.
Eltűnt, elszállt a zöldes légben
Egy fehér felhő távol égen.
Czóbel Minka: Jelenség
Hosszú fehér ruhája
Sepri a rét füvét
Kakukkfű illat árad
Körülte szerteszét.
Zöldes- fehér bürökből
Koszorú van fején.
Felette lágy hullámban
A csöndes déli fény.
Nyomán, hajló fűszálak
Hosszan meginganak,
Bogár, méh, tarka pillék
Körülte zsonganak.
Halad mint déli álom –
Most vissza néz a lány,
Szitakötő pihen meg
Leomló fátyolán.
Kezében hosszú kéve:
Ezerjófű, beléndek,
Áldott gyógyfű az egyik
A másik gyilkos méreg.
Hol halad, balra, kígyók
Nőnek minden bokorban,
Jobbra, liliomszálak
Fehérlő, hosszú sorban.
Czóbel Minka: Ezüst nyárfák
Mintha csak egyedül
Lennék e világon,
Körültem nagy nehéz,
Meleg nyári álom.
Száz fehér virággal,
Száz tündér mesével
A napsugár tüzes,
Arany szemével.
Merre terjed szárnya
A nagy boldogságnak?...
- Hát a fehér felhők
Hova, merre szállnak? -
Keletről nyugatra,
Elfújta már a szél...
Megzörren a gyenge
Ezüst nyárfa-levél
