2017. március 19., vasárnap
Küldök Neked ...
Küldök Neked cirógató napsütést,
mező felett kis pacsirta énekét.
Vidám patak csörgedezését,
éji tücsök víg ciripelését.
Hajnali madarak dalát,
aranyszínű búzatábla susogását.
Egy csokorba kötöm össze,
szeretettel fűszerezve.
Hogy még szebb legyen,
mellé tűzőm árnyas erdők énekét,
s a piciny fülemülét!!
Őszi versek
Idézetek
Valakinek senki vagyok..
Valakinek senki vagyok, VALAKINEK A MINDEN!
Valaki imád, szeret, valaki csupán irigyem!
Van, aki néz, de nem lát(!), de van aki figyel rám!
Mert van, akit igazán szeretek, aki ha nincs itthon, hiányzik!
Soha nem bántok senkit, csak azt, aki engem vagy a szeretteimet bántja.
Aki meg nem értékeli azt, amit kap tőlem, azt kikerülöm!
Van akinek megbocsátom ha hibázik.
Eltűröm, ha olykor megbánt...
Amiért mindezt elviselem, tényleg igazán szeret engem!
Hisz akkor szeretünk igazán, ha ok nélkül szeretünk, mert a szeretet mértéke: az önfeláldozás!
Ennek ellenére nem hiszem magamról, hogy tökéletes vagyok.
Hibáztam és hibázom, mert az az ember, aki nem vét hibát, rendszerint nem csinál semmit!
Adtam mosolyt, könnyet is.
Csalódtam és okoztam csalódást.
Ez vagyok én, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról!
De a világ minden szépségéért sem cserélném el az egyéniségemet, akkor sem ha nincs bennem semmi különleges!
Inkább legyek sikertelen az eredetiségben (!), mint "sikeres" az utánzásban!
Nem foglalkozom azzal, hogy más, hogy néz rám, mit gondol rólam, mert baja csak annak lehet velem, aki magával sincs megelégedve!
Eljött egy pillanat az életemben, amikor rájöttem, hogy: ki az, aki IGAZÁN számít,
ki az, aki SOSEM számított,
ki az, aki TÖBBÉ NEM fog,
ki az, aki MINDIG is számítani fog!
Én nem aggódom azok miatt, akik már a MULTAM részei, mert megvan az oka annak, hogy a jövőmben ők miért nem szerepelnek!
Őszi versek
Idézetek
Sándor, József, Benedek
Szerencsés Tünde
Sándor, József, Benedek
Nézd!
Ott egy ember, és követi még kettő.
Vállukon tömött zsák,
Azok szájából valami csoda kikandikál.
Csak nem meleget hoznak?
De biz` azt!
Hírhordozóik ők a tavasznak.
Az egyikük Sándor, lágy szellőt hozó,
A másik József, friss rügyet fakasztó,
A harmadik Benedek, zsákjában a Nap ragyogó.
Három jó barát,
Titeket mindenki úgy várt már!
Lépteikre virágillat, madárfütty száll.
Sándor, József, Benedek...
Naptárban így jönnek sorba,
Nékik szóljon most a nóta.
Ünnepeljük neveiket,
Ékes szóval köszöntsük őket!
Zsákotok cipelni tovább
Nem kell már.
Hintsétek ránk tartalmát,
Aranyló Nap mosolyát.
Reátok is szálljon áldás,
Szívből jövő jókívánság,
Napsugaras ébredés,
Igaz baráti ölelés!
Őszi versek
Névnapi köszöntők
2014. március 19., szerda
Tavaszköszöntő versek Sándor, József, Benedek napjára
Weöres Sándor: Tavaszköszöntő
Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltűnik a szél,
Zsákban Benedek
hoz majd meleget,
nincs több fázás, boldog, aki él.
Már közhírré szétdoboltatik:
minden kislány férjhez adatik,
szőkék legelébb,
aztán feketék,
végül barnák és a maradék.
Mentovics Éva : Késik a tavasz
Tavasszal a három barát:
Sándor, József, Benedek -
telipakolt három zsákot,
s cipelte a meleget…
Minden évben így volt eddig,
de most – lássatok csodát –
szőrén – szálán felszívódott
ez a három jó barát.
Sem a Sándor, sem a József,
s ugyanígy a Benedek -
nem hozott az idén semmit…
de főként nem meleget.
Fogunk vacog, ázunk, fázunk,
didereg a sok madár…
minden felnőtt, minden gyerek
három teli zsákra vár.
Nézegetem a naptárat:
Sándor, József, Benedek…
elmúlt már a névnapotok,
itt lenne a helyetek.
Osvát Erzsébet: Mondóka
Sándor, József, Benedek,
fagyoskodtunk eleget.
De fukarul őrzitek a meleget!
Három ravasz zsugori,
bontsátok a zsákot ki!
Fusson a hideg,
jusson a meleg:
erdőre,
mezőre,
libalegelőre,
a kiskertbe,
házba,
házunknak udvarára.
Gyertek szaporán,
hozzátok a zsákot,
bontsátok a zsákot!
Irgum-burgum-murgum,
meddig várjunk rátok?!
Kulcsár Ferenc: Mondóka
Sándor, József, Benedek
hoz majd meleget, eleget.
Sándor, a vándor,
télből lépked,
lába nyomán a fű megéled.
József, a jámbor,
szellőn nyargal
erdőn-mezőn át tavaszi dallal.
S mit tesz a bajuszos Benedek?
Zsákból meleget ereget.
Osvát Erzsébet: Három cimbora
Sándor, József, Benedek
hozza már a meleget.
Mindhármukon hátizsák
Jönnek hegyen-völgyön át.
Elöl Sándor billeg-ballag,
a nyomában József baktat.
Hátul szuszog Benedek …
Cipelik a meleget:
Sándor viszi a mezőre,
József viszi az erdőbe.
A megmaradt meleget
tóba szórja Benedek.
Rákos Sándor: Három vándor
Baktat három vándor
Benedek, József, Sándor
Elöl megy Sándor,
Sándor után József,
József után Benedek:
Ők hozzák a meleget!
Drégely László: Tavasz hívása
Sándor, József, Benedek,
Vártunk rátok eleget,
Sok volt már a télből,
Hóból, hideg szélből –
Hozzatok meleget,
Zöldellő rügyeket,
Madár dala szálljon,
Lepke táncot járjon,
Süssél nap, fényes nap,
Hozz meleget mindennap!
Szuhanics Albert: A zsákos emberek
Sándor, József, Benedek,
ők a zsákos emberek.
Vajon mi van zsákjukban,
s bízhatunk e hármukban?
Sándor, József, Benedek,
zsákban hoznak meleget.
Ám ha száját nem jól kötik,
a meleg biz` mind kiszökik!
Szegény Sándor, bár cipelte,
neve napján hideg lelte!
Egér mászta meg tán zsákját,
s elrágta a zsákja száját?
József sem járt szerencsével,
hidegfront jött heves széllel.
Korán reggel fagyott nagyot,
az ő zsákja léket kapott?
Benedeknek zsákja lapos,
holnap után semmit se hoz!
Rosszul kötötte be száját,
s elhagyta a meleg zsákját.
Én bizony ezt másra hagyom,
mert Albert napja ősszel vagyon!
Nem hozhatok jó meleget,
pedig napozni szeretek...
Emőke, Gábor, Irénke,
hoznátok meleget végre?
Emánuel, válts meg minket,
s te Gedeon, hozd e kincset!
Ne érjen már ilyen szégyen,
hogy meleghozó Hugó légyen!
Ha más hát nem, Árpád apánk,
zsákban hozd a meleget ránk!
Sándor, József, Benedek,
ők a zsákos emberek.
Vajon mi van zsákjukban,
s bízhatunk e hármukban?
Sándor, József, Benedek,
zsákban hoznak meleget.
Ám ha száját nem jól kötik,
a meleg biz` mind kiszökik!
Szegény Sándor, bár cipelte,
neve napján hideg lelte!
Egér mászta meg tán zsákját,
s elrágta a zsákja száját?
József sem járt szerencsével,
hidegfront jött heves széllel.
Korán reggel fagyott nagyot,
az ő zsákja léket kapott?
Benedeknek zsákja lapos,
holnap után semmit se hoz!
Rosszul kötötte be száját,
s elhagyta a meleg zsákját.
Én bizony ezt másra hagyom,
mert Albert napja ősszel vagyon!
Nem hozhatok jó meleget,
pedig napozni szeretek...
Emőke, Gábor, Irénke,
hoznátok meleget végre?
Emánuel, válts meg minket,
s te Gedeon, hozd e kincset!
Ne érjen már ilyen szégyen,
hogy meleghozó Hugó légyen!
Ha más hát nem, Árpád apánk,
zsákban hozd a meleget ránk!
Őszi versek
Tavaszi versek
2014. február 19., szerda
Mihai Eminescu : A tó - Jó éjszakát
Mihai Eminescu : A tó
Erdőn sárga vízirózsák
Nyílnak kék vizén a tónak.
Fehér fényü gyűrüzések
Sűrüjében ring a csónak.
Őrá várok itt a parton,
Érzem nyughatatlanul:
Jönni fog, nádból kibukkan,
S lágyan kebelemre hull.
Majd beugrunk csónakunkba,
Melyhez halk habok simulnak,
Kormányunk kihull a kézből,
Evezőink is kihullnak.
Siklunk drága bűvöletben
Hold süt, ránk szitál a fénye,
Szellő suttog benn a nádban,
S cseng a hullámok zenéje.
Ó, de nem jön... Fáj a szívem,
S csak sóhajtok, árva lélek,
Partján sárga-vízirózsás,
Csodakék tavam vizének.
Áprily Lajos
Nyílnak kék vizén a tónak.
Fehér fényü gyűrüzések
Sűrüjében ring a csónak.
Őrá várok itt a parton,
Érzem nyughatatlanul:
Jönni fog, nádból kibukkan,
S lágyan kebelemre hull.
Majd beugrunk csónakunkba,
Melyhez halk habok simulnak,
Kormányunk kihull a kézből,
Evezőink is kihullnak.
Siklunk drága bűvöletben
Hold süt, ránk szitál a fénye,
Szellő suttog benn a nádban,
S cseng a hullámok zenéje.
Ó, de nem jön... Fáj a szívem,
S csak sóhajtok, árva lélek,
Partján sárga-vízirózsás,
Csodakék tavam vizének.
Áprily Lajos
Mihai Eminescu : Jó éjszakát
Ezernyi álmos kis madárka
Fészkén lel altató tanyát,
Elrejti lombok lenge sátra;
Jó éjszakát!
Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat -
Virág, fű: szendereg nyugodtan,
Szép álmokat!
Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas-homályba andalog;
Ringassanak álomba szépen
Fészkén lel altató tanyát,
Elrejti lombok lenge sátra;
Jó éjszakát!
Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat -
Virág, fű: szendereg nyugodtan,
Szép álmokat!
Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas-homályba andalog;
Ringassanak álomba szépen
Kis angyalok!
Tündérpompájú éji tájon
Felkél az ezüst holdvilág;
Összhang a föld, egy édes álom...
Jó éjszakát!
Dsida Jenő fordítása
Őszi versek
Mihai Eminescu
Mihai Eminescu : A tegnapokkal fogy az élet...
Mihai Eminescu :
A tegnapokkal fogy az élet...
A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis mindörökké
A mának arca tűn elő.
Ha ember távozik a földről,
Helyére nyomban más hatol,
S az esti nap, mikor lenyugszik,
Egyúttal fölkél valahol.
Úgy látod: mindig egy a gázló,
Csak rajta más hullám suhan,
Úgy látod: mindig minden ősz más,
Egy lomb hull mégis lassudan.
Vak éj nyomán a drága reggel,
A szép királyasszony lebeg;
Még a halál is csalfa látszat,
Úgy életünket őrzi meg.
Egy ős igazságról beszélnek
Parányi percek, nagy korok:
Halhatatlan az Universum,
S a végtelen körül forog.
Ezért ha illan ez az év is,
S a múltba szállva szétomolt,
Lelkedben ott a kincs örökre,
Amely valaha benne volt.
A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis folyva-folyvást
A mának arca tűn elő.
A csillogó és változó táj,
Az elszáguldó földkerek:
A Gondolat fényzáporában
Örök-egyformán szendereg.
1926- 1974
Dsida Jenő fordítása
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis mindörökké
A mának arca tűn elő.
Ha ember távozik a földről,
Helyére nyomban más hatol,
S az esti nap, mikor lenyugszik,
Egyúttal fölkél valahol.
Úgy látod: mindig egy a gázló,
Csak rajta más hullám suhan,
Úgy látod: mindig minden ősz más,
Egy lomb hull mégis lassudan.
Vak éj nyomán a drága reggel,
A szép királyasszony lebeg;
Még a halál is csalfa látszat,
Úgy életünket őrzi meg.
Egy ős igazságról beszélnek
Parányi percek, nagy korok:
Halhatatlan az Universum,
S a végtelen körül forog.
Ezért ha illan ez az év is,
S a múltba szállva szétomolt,
Lelkedben ott a kincs örökre,
Amely valaha benne volt.
A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis folyva-folyvást
A mának arca tűn elő.
A csillogó és változó táj,
Az elszáguldó földkerek:
A Gondolat fényzáporában
Örök-egyformán szendereg.
1926- 1974
Dsida Jenő fordítása
Mihai Eminescu :
A holnappal nő az élted
A holnappal nő az élted
A holnappal nő az élted,
a tegnappal meg apad,
mégis örökké a mának
fénye fedi arcodat.
Ha egyik jő: a másik megy,
töltik egymás nyomdokát,
mint a nyugovó nap, amely
ha itt huny - kél odaát.
Véled: mindig más a hullám,
mely a gázlón át zihál,
s véled, mindig más az ősz is,
s egyre egy lomb hulldogál.
Vak éjek végén várva vár
a fénykirály, a reggel -
a halál is látszat csupán:
őrzőn száll életünkkel.
Minden hulló perc, pillanat
Egy igazsággal vész el,
megtámasztja az Örököt,
s kering a végtelennel.
Ezért, ha illan is az év,
s a múltban nyoma tűnik -
a kincs, mely lelked éke volt,
itt marad örökkétig.
A holnappal nő az élted,
a tegnappal meg apad,
s így örökké a mai nap
fénye fedi arcodat.
Képek omló, futó sora:
villanás csak, pillanat -
változatlanul nyugosznak
örök eszme-fény alatt.
1934
Kibédi Sándor fordítása
Kibédi Sándor fordítása
Mihai Eminescu :
A holnapoddal nő az élet...
A holnapoddal nő az élet,
A tegnappal megint apad,
De mégis mindig csak a mád az,
Amely neked jutalmat ad.
Mihelyt egy ember innen elmegy,
Nyomába más jön hirtelen,
Úgy mint a nap, ha itt lenyugszik,
Legott fel is kel más helyen.
Úgy véled: mindig más a hullám,
Bár egyazon gázlón megy át,
Úgy véled, hogy tán más az ősz is,
Míg egyazon lomb hull reád.
Az éjszakánk előtt a reggel
Szép hercegnője száll tova;
A halál maga is csak látszat,
Az életek kincstárnoka.
Amit mulandó perceimből
Megértek: egy törvényt jelent,
Mely támasza az öröklétnek
És mozgatja a végtelent.
Ezért hadd szálljon ez az év el,
Amíg a múltban elmerül,
Lelkedben is csak az a kincs lesz,
Mely benne élt időtlenül.
A holnapoddal nő az élet,
A tegnappal megint apad,
De mégis mindig csak a mád az,
Amely neked jutalmat ad.
A tarka tájak arca gyorsan
Pereg le, fénylik s elfakul,
S az örök eszme tűzkörében
Megnyugszik változatlanul.
A holnapoddal nő az élet...
A holnapoddal nő az élet,
A tegnappal megint apad,
De mégis mindig csak a mád az,
Amely neked jutalmat ad.
Mihelyt egy ember innen elmegy,
Nyomába más jön hirtelen,
Úgy mint a nap, ha itt lenyugszik,
Legott fel is kel más helyen.
Úgy véled: mindig más a hullám,
Bár egyazon gázlón megy át,
Úgy véled, hogy tán más az ősz is,
Míg egyazon lomb hull reád.
Az éjszakánk előtt a reggel
Szép hercegnője száll tova;
A halál maga is csak látszat,
Az életek kincstárnoka.
Amit mulandó perceimből
Megértek: egy törvényt jelent,
Mely támasza az öröklétnek
És mozgatja a végtelent.
Ezért hadd szálljon ez az év el,
Amíg a múltban elmerül,
Lelkedben is csak az a kincs lesz,
Mely benne élt időtlenül.
A holnapoddal nő az élet,
A tegnappal megint apad,
De mégis mindig csak a mád az,
Amely neked jutalmat ad.
A tarka tájak arca gyorsan
Pereg le, fénylik s elfakul,
S az örök eszme tűzkörében
Megnyugszik változatlanul.
Őszi versek
Mihai Eminescu
Mihai Eminescu : Mi a szerelem?
Mihai Eminescu : Mi a szerelem?
Mi a szerelem? Folytonos
Keserves szenvedés;
Amely ezer könnyűt iszik
S ez még neki kevés.
Minden szó, amit csak Ő mond,
Megmarad lelkedben,
Hogy többé el ne felejthesd
Soha életedben.
Hogyha a küszöbön rád vár
Szerelemtől égve
S mikor jössz karjaiba zár
Ezer csókot kérve,
S szíved dobog, nem látsz semmit,
Sem földet, sem eget;
S mindezt egy kis szó teszi csak,
Hogy ő téged szeret.
Kísért heteken át téged
Kedvesed járása,
Kezének egy szorítása,
Egy szempillantása.
Követnek a hold és a nap
S tündöklő csillagok,
S reád az ő sugár fényük
Éjjel-nappal ragyog.
Elhatározta a végzet
Azt már réges-régen:
Hogy a vágy nyomon kövessen
Át a mindenségen.
1895
Szőcs Géza fordítása
Mihai Eminescu : Mi a szerelem?
Keserves szenvedés;
Amely ezer könnyűt iszik
S ez még neki kevés.
Minden szó, amit csak Ő mond,
Megmarad lelkedben,
Hogy többé el ne felejthesd
Soha életedben.
Hogyha a küszöbön rád vár
Szerelemtől égve
S mikor jössz karjaiba zár
Ezer csókot kérve,
S szíved dobog, nem látsz semmit,
Sem földet, sem eget;
S mindezt egy kis szó teszi csak,
Hogy ő téged szeret.
Kísért heteken át téged
Kedvesed járása,
Kezének egy szorítása,
Egy szempillantása.
Követnek a hold és a nap
S tündöklő csillagok,
S reád az ő sugár fényük
Éjjel-nappal ragyog.
Elhatározta a végzet
Azt már réges-régen:
Hogy a vágy nyomon kövessen
Át a mindenségen.
1895
Szőcs Géza fordítása
Mihai Eminescu : Mi a szerelem?
Mi a szerelem? - Alkalom
a hosszú gyötrelemre,
Bár könnyek ezre folyt agyon,
Ő még többet szeretne.
Egyetlen kis futó jele
Már gúzsba fogja lelked,
S az emlékekkel lesz tele -
Míg élsz el nem felejted.
De lesve jár, zugokban áll,
Megbúvik mély homályba,
És szív a szívhez eltalál,
Ahogy vágyad kívánja;
Nincs föld se ég se - szédítő
Gyönyörben ég a melled;
Minden egy szótól függ, mit ő
Csak félig- súgva sejtet.
Sok hétig üldöz, szüntelen,
Egy forró kézfogása,
Egy lanyha lépte, s édesen
Kigyúlt szemvillanása.
Akár a holdfény és a nap,
Oly tündöklőn kísér el,
Még nappal is veled marad,
És minden, minden éjjel.
Mert írva van, hogy életed
A vágy rabságba zárja,
Körülsző, átfog, eltemet,
Miként a láp hínárja.
1961- 1968
Franyó Zoltán fordítása
Mihai Eminescu : Mi a szerelem?
Mi a szerelem? Alkalom
A hosszú szenvedésre:
Bár tenger kínja, vágya nyom,
Nem elég néki mégse.
Futó tekintet, úgy lehet,
Amely rabságba ejtett,
De úgy betölti életed,
Hogy már el nem felejted...
És rostokolsz a sarkokon,
Az árnyban meghúzódva,
S csak egy kérdésed van: vajon
Ma láthatod-e újra?
Nincs ég se, föld se már. s bolond
Szíved szorongva hordod;
Hiszed, mit félig súgva mond,
Eldönti majd a sorsod.
Hetekre dús emlékezet
Egyetlen lassú lépte,
Hogy biztatón fogott kezet
És szeme rebbenése
Üldöz fényével untalan,
Mint nap s a hold az égen;
Nappal mindig nyomodba' van
S éjed övé egészen.
Mert végzet, hogy e drága kínt
Magaddal hordd, a szívben,
S hogy úgy öleljen át, amint
Hínár ölel a vízben.
1955- 1974
Kacsó Sándor fordítása
Őszi versek
Mihai Eminescu
2014. február 18., kedd
Heinrich Heine : Lorei - A szellemidézés
Heinrich Heine : Lorei
Nem tudom, mit jelentsen,
oly szomorú vagyok;
egy régi mese mindig
fejemben kavarog.
Hûvös van és homály száll,
a Rajna hömpölyög,
a hegyet körbe fényli
alkony-sugaru köd.
A magas bíbor csúcson
ül a gyönyörü lány,
ékszere sziporkázik,
és arca halovány.
Fésüli arany fürtjét,
és úgy dalol, dalol -
különös, édes dallam
fáj, sajog valahol.
A hajós szívét fogja,
mit fájdalom facsart,
csak néz, néz a magasba -
...Csattan a sziklapart.
Csónakát hideg hullám
nyeli a mélybe le. -
Szép Lorelei a gyilkos,
és bûvös éneke.
DSIDA JENÕ fordítása
oly szomorú vagyok;
egy régi mese mindig
fejemben kavarog.
Hûvös van és homály száll,
a Rajna hömpölyög,
a hegyet körbe fényli
alkony-sugaru köd.
A magas bíbor csúcson
ül a gyönyörü lány,
ékszere sziporkázik,
és arca halovány.
Fésüli arany fürtjét,
és úgy dalol, dalol -
különös, édes dallam
fáj, sajog valahol.
A hajós szívét fogja,
mit fájdalom facsart,
csak néz, néz a magasba -
...Csattan a sziklapart.
Csónakát hideg hullám
nyeli a mélybe le. -
Szép Lorelei a gyilkos,
és bûvös éneke.
DSIDA JENÕ fordítása
Heinrich Heine : A szellemidézés
Az ifju ferencesbarát
cellája magányán görnyed,
olvasván régi varázsigét,
a Pokoltörvény cimü könyvet.
S hogy az óra éjfélt kongatott,
az ifju barát nem állta,
az ajka fehérült, szózatot
intézve az alvilágba.
„A legszebb nőt, ti szellemek!
Hozzátok fel ma a mélyből,
és életet leheljetek
bele, kedvem rajta hadd épül!”
S elhangzik a szörnyü varázsige,
és teljesül a kivánság,
a szegény elhunyt szépség közelít,
vonszolva halotti uszályát.
Tekintete bús. És sóhaja száll
fájó hideg kebelnek.
A halott nő a baráthoz ül
némán egymásra merednek.
Tandori Dezső fordítása
cellája magányán görnyed,
olvasván régi varázsigét,
a Pokoltörvény cimü könyvet.
S hogy az óra éjfélt kongatott,
az ifju barát nem állta,
az ajka fehérült, szózatot
intézve az alvilágba.
„A legszebb nőt, ti szellemek!
Hozzátok fel ma a mélyből,
és életet leheljetek
bele, kedvem rajta hadd épül!”
S elhangzik a szörnyü varázsige,
és teljesül a kivánság,
a szegény elhunyt szépség közelít,
vonszolva halotti uszályát.
Tekintete bús. És sóhaja száll
fájó hideg kebelnek.
A halott nő a baráthoz ül
némán egymásra merednek.
Tandori Dezső fordítása
Őszi versek
Heinrich Heine
Heinrich Heine : Énekek éneke
Heinrich Heine : Énekek éneke
Az asszony teste költemény,
mit különös ihletésben
írt be a természet csodás
emlékkönyvébe az isten.
Igen! az ihlet szállta meg
s ringatta teremtő lázba,
s a merev, lázadó anyagot
művészileg leigázta.
Valóban énekek-éneke
az édes asszonyi forma,
és mintha minden karcsú tag új
csodás-szavú versszaka volna.
Ó, milyen isteni eszme ez,
a fehér nyak - hattyú-ringás!
hol a fürtös főgondolat,
a büszke fejecske, hintáz.
Két bimbó epigrammai élt
varázsol a mell csucsára,
s mily édes köztük a szigorú
sormetszet harmóniája!
De leginkább plasztikus hatást
a csípők stílusa ér el,
s a közbevetett helyecske se rossz
a fügefalevéllel.
S nemcsak elvont poéma ez:
húsa-vére van a dalnak,
keze-lába van; csókol, nevet,
s csengőn rímelnek az ajkak.
Valódi költészet lehet itt!
Báj minden fordulatban!
S a dalnak s nőnek homlokán
a tökélynek bélyege rajt van.
Dicsérlek téged, ó uram,
s előtted a porba hajlok:
mi mind csak kontárok vagyunk
melletted, mennyei dalnok!
Dalodnak szépségeibe
hadd merülök áhítattal:
tanulmányozni nem szűnök azt
sem éjszaka, se nappal.
Igen! éjjel-nappal azt tanulom,
az időt is szánva mástól,
s lábszáram egyre vékonyodik
a sok-sok tanulástól.
mit különös ihletésben
írt be a természet csodás
emlékkönyvébe az isten.
Igen! az ihlet szállta meg
s ringatta teremtő lázba,
s a merev, lázadó anyagot
művészileg leigázta.
Valóban énekek-éneke
az édes asszonyi forma,
és mintha minden karcsú tag új
csodás-szavú versszaka volna.
Ó, milyen isteni eszme ez,
a fehér nyak - hattyú-ringás!
hol a fürtös főgondolat,
a büszke fejecske, hintáz.
Két bimbó epigrammai élt
varázsol a mell csucsára,
s mily édes köztük a szigorú
sormetszet harmóniája!
De leginkább plasztikus hatást
a csípők stílusa ér el,
s a közbevetett helyecske se rossz
a fügefalevéllel.
S nemcsak elvont poéma ez:
húsa-vére van a dalnak,
keze-lába van; csókol, nevet,
s csengőn rímelnek az ajkak.
Valódi költészet lehet itt!
Báj minden fordulatban!
S a dalnak s nőnek homlokán
a tökélynek bélyege rajt van.
Dicsérlek téged, ó uram,
s előtted a porba hajlok:
mi mind csak kontárok vagyunk
melletted, mennyei dalnok!
Dalodnak szépségeibe
hadd merülök áhítattal:
tanulmányozni nem szűnök azt
sem éjszaka, se nappal.
Igen! éjjel-nappal azt tanulom,
az időt is szánva mástól,
s lábszáram egyre vékonyodik
a sok-sok tanulástól.
Őszi versek
Heinrich Heine
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)