Szergej Jeszenyin: Elindulok
Elindulok, szelíd zarándok,
mezítlábas szegénylegény,
amerre úsznak zsenge ágak
nyírfaderék fehér tején.
A földet véges-végig mérem,
követve képzelt csillagot.
Közelgő jósorsom remélem,
míg rozstáblák közt ballagok.
Piros almát emel az égre
a hajnal hűvös tenyerén.
Kaszások indulnak a rétre,
énekük lassan ring felém.
Falu-sövény mellett haladva
csöndes igéket mormolok:
százszor boldog, ki elfogadta
a tarisznyát, vándorbotot,
boldog, kit gyér öröm vígasztal,
barát, ellenség elfeled,
kit dűlő, mezsgyekő marasztal,
s ki csak kévéknek hajt fejet.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése