Ünnepi köszöntő

Áldott , Békés , Szeretettel teli karácsonyi ünnepeket kívánok

minden kedves vendégemnek és egyben

Egézségben , gazdagságban bővelkedő Boldog Új Évet !

Múlik a nap múlik az év, ami rossz volt elmúlt rég.

Holnap egy új évre ébredsz ehhez kívánok nagyon sok szépet!

B.U.É.K.

2013!

Rossa Ernő: Hull a pelyhes fehér hó

Rossa Ernő: Hull a pelyhes fehér hó

Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves Télapó!

Minden gyerek várva vár, vidám ének hangja száll.

Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró,

Jöjj el hozzánk, várunk rád, kedves öreg Télapó!

Nagyszakállú Télapó, jó gyermek barátja.

Cukrot, diót, mogyorót rejteget a zsákja.

Amerre jár reggelig kis cipőcske megtelik.

Megtölti a télapó, ha üresen látja.

Josef Weinheber: Kalendárium

Josef Weinheber: Kalendárium


Január, csupa hó, csupa hó az est.
A sötét szoba hallgat,
a gyermek félni kezd.

Mi suttog a nád közt? Február.
A vattahajú bácsi
folyton templomba jár.

Bánatos esők, március.
Mit ér az új virág , ha
a szív mégis borús?

Szél-lenge nyírfák, április.
Mosolyog a fiúcska,
még ha pityereg is.

Május, rigófütty, orgona nyit.
"Örökké!" - gyúl az alkony
és két árny esküszik.

Erdős június, fullatag.
A csillagos éjszaka nagy célt
mutat a férfinak.

Júliusban kalász, pipacs.
Titok mozdul az asszony
nehéz szíve alatt.

Mennykő a tág augusztuson át.
Korlátaira eszmél
a bölcs és nézi magát.

Szeptemberi ég, fecskék rajai.
Hazavágyik a vándor: a Föld már
nem elég nagy neki.

Októberi szél, elvérzik a kert.
Szállna végre magába,
aki csak ünnepelt!

November. Holló károg elő.
Siet magánya elől a
ködben a figyelő.

December. Az ég langy pelyhe szakad.
Béke mindennek a földön
és emberi jóakarat.

/Ford.: Szabó Lőrinc/

Gyulai Pál : Világosnál

Gyulai Pál : Világosnál


Világosnál, Világosnál
Huszárok könnyeznek,
Sírva sírnak veszedelmén
A magyar nemzetnek.
A sóhajtás zajszelében
Hajlik meg a zászló,
Szegény gyalog gazdájára
Búsan nyerít a ló.

Csak egy régi, vén huszár ül
Mozdulatlan, némán,
Mély bánattal, mély sebekkel
Napsütötte arcán.
Csak egy régi, vén huszárnak
Zászlója lobog még,
Mintha várna csatajelre
És vért szomjúhoznék.

Hejh vén huszár, hejh vén huszár,
Szállj le, szállj le immár!
Nem rohamra harsog a kürt,
Nem a győzelem vár.
Tépd el, tépd el lobogódat,
Nincs már Magyarország!
Őseinknek szent sírhalmát
Kozákok tiporják.

Hall és lát és föltekint majd
Kétségbeesetten,
Mintha nézné, tudakozná
Van-e Isten mennyben?
Hall és lát és búsultában
Pisztolyát ragadja,
Mintha sors és világ ellen
Csatázni akarna.

"Magyar vagyok, rabbilincset
Nem visel magyar kéz,
Huszár vagyok, zászlajával
A huszár együtt vész.
Foszlányai ezt a sebet
Legjobban takarják...
Isten hozzád, édes hazám,
Szegény Magyarország!"

Dörren a cső, piros vér foly,
Meghajlik a zászló;
És haldokló gazdájára
Búsan nyerít a ló.
Honja sírján ott feküszik
Mozdulatlan, némán,
Mély bánattal, mély sebekkel
Kebelén és arcán.

1849

Konczek József: Szeptember

Konczek József: Szeptember

Sárga a kukorica, csörren a levele,

hamvas a szilva, édes már.

Surrog a szőlők közt a seregélyek serege,

fácán röppen, mélyen száll.

Hajlik a napraforgó, súlyos az arca,

morzsolja magvait a naptányér,

csordul a tök aranya, kerék megy át rajta,

onnan száll az égre ez a sárgás fény?

Utcasorokká rakták a répát,

letörik a kukoricát, behordják a krumplit,

tiporják a szőlőfürtöt, dalolva, mezítláb,

míg a leve, édes leve hordókba kezd folyni.

Bottal verik a diót, kihasad a burka,

amott géppel préselik már a sok szőlőfürtöt,

s még a darázs se marad a pincefali lyukban,

puttony körül bóklál, részegen dünnyög.

Jaj de szép az őszi ünnep, száz színe ha harsan,

begyűjtik a dolgos időt gazdag alkonyok,

csöves kukorica szeme pattog a lángokban,

dudorászva forgatják a gyerekpásztorok.

Kaffka Margit: Augusztus

Kaffka Margit: Augusztus

Szőke buza között pipacsos kis kalap,

Hiába süt a nap, - árnyék van az alatt.

Sétál a kisasszony komlóba, buzába,

Lengő a ruhája, pipacsbokrétája.

Nézi Csere Jóska: Ej, be szemrevaló

Picike cipellő, - szűkráncú viganó!

Hogy libeg, közeleg ott az árokszélen!

Idetart, itt terem... Cseng a szava: "Kérem,

Maga talán olyan - falubeli legény?

Nem lelem az utat, úgy eltévedtem én.

Mutassa meg merre! Vagy inkább - vezessen!

Ilyen nagy mezőbe sose jártam Pesten."

Szőke buzaföldön lemenőben a nap,

Szőke lány hajárul lekerül a kalap.

Gyenge, puha szellő játszva bomlik vele,

Pipacsbokrétának hullong a levele,

Rebben a fürjmadár nád megett, sás alatt...

Egyszer csak a legény visszanéz, elmarad.

Hangos szavú rigó csúfságra jár véle:

- De belenéztél a kisasszony szemébe!

Kacag a kisasszony: "Ej de messzire jár!

Széles ez az árok! Átsegít, ugyebár?

Köszönöm, köszönöm! Már jól van! Eresszen!

Ilyen erős ember nincs az egész Pesten!"

Megeste a tarlót gyöngy estveli harmat,

Csere Jóska hallgat, - szegett fővel ballag,

Szemügyre vesz minden útszéli virágot,

- "Lám, egy se törik le, amire ráhágott!

Több kárt tenne benne fiókmadár lába -"

- És indul utána, - és lép a nyomába.

Útszéli virágot tapossa azér' is, -

Ki szánja? Ki bánja? Így pusztulok én is!

- A kisasszony szava mesemondás, álom:

- "Sohase volt nekem ilyen szép virágom,

De nem is lesz többet! Nincs is hol keressem!

Vadkomlót, pipacsot nem árulnak Pesten."

Megeste az utat sírószemű harmat,

A legény is csendes, a leány is hallgat,

Nyugtalan fellegek bomolnak az égen,

Valami bús nóta szól a faluvégen, - -

Felnéz a kisasszony gondba, gondolatba:

- "Rojtos keszkenőjét vajon kitől kapta?

Lám, van aki varrja, - lám, van aki szőjje!

Szépséges, hűséges barna szeretője!" -

Csere Jóska szeme odatéved lesbe:

- "Hej, azt a virágot vajon kinek szedte?

Van akinek adja! Van akit szeressen!

Sok cifra uraság azon a nagy Pesten."

François Villon : Jó tanítás balladája rossz életűeknek

François Villon (1430/’31 – 1463?):

Jó tanítás balladája rossz életűeknek

Árulj bűnoldó papi bullát,

csalj kártyán, s ahol csak lehet,

verj hamis pénzt (és máglya gyúl rád,

vagy üstben végzed életed,

mint oly sok, aki esküt szegett!);

rabolj, lopj, fosztogass – hiába:

a sok préda mind mire megy?

Bizony, csak borra, meg leányra!

Járd tréfa, gúny, lant, s nóta útját,

szédítsd rútul, ki lépre megy,

segítsen síp, vagy jós hazugság,

szavalj ripacs, víg rímeket,

moralitást, szent éneket,

pártoljon kocka, kugli, kártya:

fut a pénz – hova? kérdezed?

Elfut mind borra, meg leányra!

Mocskosnak érzed ezt a munkát?

tarts lovat, öszvért, tehenet,

szánts, vess, földed izzadva turkáld,

ha nem tanultál egyebet;

nagy gyötrelem, de jól fizet!

Vagy tilolj lent, kendert… Az ára,

mire megy el a kereset?

Mind-mind korcsmára, meg leányra.

AJÁNLÁS

Gyöngysoros zeke, ékszerek,

csipke, ruha, sok szép topánka –

míg pórul nem jársz így vered,

így vered el mind borra, lányra!

(Ford.: Szabó Lőrinc )

Francois Villon: Ellentétek

Francois Villon: Ellentétek

DES CONTRAIRES

Szomjan halok a forrás vize mellett;

Tűzben égek és mégis vacogok;

Parazsas kályhánál vad láz diderget;

Hazám földjén is száműzött vagyok;

Csupasz féreg, díszes talárt kapok;

Hitetlen várok, sírva nevetek;

Az biztat, ami tegnap tönkretett;

Víg dáridó bennem a bosszuság;

Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;

Befogad és kitaszít a világ.

Nem biztos csak a kétes a szememnek

S ami világos, mint a nap: titok;

Hiszek a véletlennek, hirtelennek,

S gyanúm az igaz körûl sompolyog;

Mindig nyerek és vesztes maradok;

Fektemben is fölbukás fenyeget;

Van pénzem, s egy vasat se keresek,

És reggel köszönök jó

éjszakát;

Várom, senkitõl örökségemet;

Befogad és kitaszít a világ.

Semmit se bánok, s ami sose kellett,

Kínnal mégis csak olyat hajszolok;

Csalánnal a szeretet szava ver meg,

S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott;

Barátom, aki elhiteti, hogy

Hattyúk csapata a varjú-sereg;

Igazság és hazugság egyre-megy,

És elhiszem, hogy segít, aki árt;

Mindent megõrzök s mindent feledek:

Befogad és kitaszít a világ.

Ajánlás

Herceg, kegyes jóságod lássa meg:

Nincs eszem, s a tudásom rengeteg.

Lázongva vallok törvényt és szabályt.

S most mi jön? Várom a pályabéremet

Mert befogad s kitaszít a világ.

*A vers kezdõsorát Charles d'Orleans herceg, a költõ adta fel az udvarában költõi versenyre összegyûlteknek. Tizenkét költõ készítette el a versenyballadát. Villon pénzjutalmat kapott a hercegtõl.

Francois Villon: Gyász-irat

Francois Villon: Gyász-irat, melyet maga s társai számára szerzett a költő, mialatt fölakasztásukat várták, közismertebb címén Az akasztottak balladája .

Embertestvérek, még élni tudók,

Ne tekintsetek ránk szívtelenül.

Ahogy ti most rajtunk, előbb-utóbb

Rajtatok Isten akként könyörül.

Itt függünk kötéllel nyakunk körül

Öten-hatan, s mit jókkal úgy etettünk,

Bomló és bűzlő étek lesz a testünk,

Mi meg csont, por, és hamu - tréfaszóval

Ki ne gúnyolja senki bajba-estünk,

De kérje Istent, legyen irgalommal.

Ne vessetek meg, bárha volna ok,

Hogy így vesztünk hóhér kezitül,

Emberek vagyunk, kell hát tudnotok,

Nem mindenkiben jut az ész fölül.

Ejtsetek szót, ha a mi szánk kihűl,

A Szűz Fiánál: bármit cselekedtünk,

Adjon kegyesen módot menekednünk,

Ne mennykövével büntessen azonnal.

Meghalunk, senki ne bántsa a lelkünk,

De kérje Istent, legyen irgalommal.

Ázunk, mosódunk, ha eső csurog,

S ha nap süt, bőrünk szikkad, feketül.

Szemünkkel szarka, varju tesz csufot,

Tép szőrt szakállunk, szemöldünk közül.

Pihenésünk egy percnyi nem kerül,

A szél szerint kell erre-arra lengnünk,

Hol jobbfelé, hol balfelé peregnünk.

Gyűszűként vagyunk tele csőrnyomokkal,

Örüljön ki-ki, aki nincs közöttünk

És kérje Istent, legyen irgalommal.

Ajánlás

Engedd, ó, Jézus, égi fejedelmünk,

Ne kelljen mégse pokolra kerülnünk,

Ha a Trombita számadásra szólal.

S emberfia te, ne mulass felettünk,

De kérjed Istent, legyen irgalommal.

/Ford.: Illyés Gyula/