Őszi Chanson: Radnóti Miklós

Az erdő fohásza

Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
Én vagyok tornácod barátságos fedele,
Melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
És gyümölcsöm oltja szomjadat.

Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja, és vagyok asztalod lapja,
Én vagyok az ágy, amelyben fekszel,
A deszka, amelyből csónakod építed.

Én vagyok házad ajtaja
Bölcsőd fája ...
... Koporsód fedele.

Vándor, ki elmégy mellettem,
Hallgasd meg kérésem:

NE BÁNTS!

"A erdő beszélt hozzám, mert az erdő beszél ahhoz, aki ismeri: jeleket ad, üzen, kitárja magát, csak meg kell érteni. De ahhoz, hogy érthessük, ismernünk kell fáit, bokrait, füveit, virágait, gombáit, állatait, s a sok színt, hangot, az állatok mozgását, életrendjét, természetét, az erdő minden lakójának örök, ősi törvényeit. Csak ez a tudás hozza közel az embert az erdőhöz, és ha ilyen jó barátságban vannak, akkor aztán szívesen veszik egymást."

(Fekete István füveskönyve)

Seattle Törzsfőnök üzenete az utókor számára

"Meg kell tanítanod a gyermekeidnek,
hogy a talaj lábaik alatt nagyapáink hamva.

Hogy tiszteljék a Földet, mondd el gyermekeidnek,
hogy a Föld a mi törzsünk életével gazdag.

Tanítsd meg a gyermekeidet,
ahogy mi tanítjuk gyermekeinknek,
hogy a Föld a mi anyánk.
Bármi történik a Földdel,
a Föld fiaival történik.

Ha a földre köpsz, magadat köpöd le.

A Föld nem az emberé, az ember a Földé.

Minden dolog összefügg, ahogy a vér összeköti a család tagjait.
Az élet szövedékét nem az ember szőtte, csak egy szála annak.
Bármit tesz a hálóval, saját magával teszi."

Egyik kezemben a fegyverem,
A másikat sem hevertetem,
Jobbkezemben tartom kardomat,
Balkezembe veszek poharat.

Aki mostan nem tart énvelem,
Verje meg azt az én istenem,
Vigyék el a körmös angyalok…
A hazáért iszom, igyatok!

Igyunk jóbarátim, mostanság,
Bor a megtestesült bátorság,
Pedig nekünk ez kell, nem egyéb,
Öntsük hát magunkba hevenyén.

Ki tudja, hogy mit hoz a holnap?
Mire virad, tán már dobolnak,
Akkor aztán ki a csatára
Édes magyar hazánk javára!

Koszorús a haza homloka,
Szabadságból fontuk azt oda,
Ott is marad örök-mindétig,
Azt ugyan le róla nem tépik.

Egyszer volt csak rabnép a magyar,
Többé lenni nem fog, nem akar,
Most már meg van vetve a lába,
S az úristen sem hajt igába.

Szabadságunk, aki hozzád nyúl,
Elbucsúzhatik a világtul,
Szivében vér s élet nem marad,
Kiürítjük, mint e poharat!

Pest, 1848. március

Tavasz nélküled

Gámentzy Eduárd: Tavasz nélküled Friss hajnali ébredés, Puha szellőrezdülés, Virágillat, madár ének, - Téged köszönt,... téged éltet! Minden hangja érted szól! - Azért hallod ... valahol?

Jeep C.King: Testemet adom... Festenék néked csodás világot, Égi ecsettel mennyei képet… Hintenék feléd sok száz virágot, Cserébe tőled csak ennyit kérek: Csak fele annyira szeress engem, Mint az én szívem parázslik érted. És én nevedet himnuszba zengem, S testemet adom: legyen az vérted.

Facebook jelvény

Netlogos Barátaimnak Köszönöm !