Váci Mihály: Vigyél el innen
Egész nap rádgondolok,
Vigyél el engem innen.
Emlékeink szénapadlásán
tedd fejem alá a karod.
Vigyél el - szavaid úgy ringatnak,
mintha vinne régi fiáker.
Csontomat összetörték,
megtaposták az arcom,
gázoltak a szemembe,
kioltották a homlokom,
letérdeltettek engem,
kaján dereseikre húztak,
kötöztek kalodába,
kutyámat elzavarták,
tereltek a terekre,
és legelték a lelkem.
Egész nap téged várlak,
a haragod is meggyógyít.
Szerettem volna kiáltozni,
orvoshoz elrohanni,
ha lenne még oly kocsma,
ha lenne még oly templom.
Szerettem volna sírni,
széjjelverni az arcuk,
a térdüket étfogni,
a kegyelmüket kérni,
géppuskát keríteni,
vagy egy templomi zászlót:
ügyészt, védőügyvédet,
papot, anyámat hívni:
menlevelet szerezni,
vallást, új hitet, törvényt,
érveket: - ne bántsuk egymást.
Nincs igazatok! - magyaráztam.
Nekem is igazam van! - kértem.
Befogtam a fülemet végül,
könyörgésem ne halljam.
Egész nap téged várlak.
Vigyél el engem innen.
Te tudsz helyet a Földön,
hol nélkülük is van élet.
Váci Mihály: Hűség
Ha szereted magad azért,
mert az enyém vagy,
becsülöd tisztaságodért,
mely nekem fényt ad:
ha akarod, hogy büszke légy
magadra s joggal,
s magadig naponként felérj
tiszta homlokoddal:
Ha akarod, hogy az maradj,
ki vagy - szemedben,
s nyitott szemmel nézhess - magad
magaddal szembe:
ha önmagadhoz hű maradsz:
- hű énhozzám is:
maradj mindég az, aki vagy,
s a szívem már hisz.
Váci Mihály: Minden Teérted
Minden Teérted, minden csak Tenéked.
Veled vitázik minden gondolat.
És mindenik csak tebelőled éled,
te vagy, kit szoroz, kivon, összead
az elme, - pontos összeg csak tevéled
lesz a világ: - tökéletes , ha vagy!
Míg észreveszel, látsz - csak addig élek:
benned, veled hiszem még harcomat.
Épülő sorsod világot megértet
velem - s milliók sorsára mutat:
szerelem bennem már csak érted ébred,
s csak tetőled kelhet bennem harag.
Te bátoríthatsz csak, hogy másokért éljek:
így adva - csak tenéked magamat.
Váci Mihály: Semmi az egész
Várom, hogy visszatérj,
szótlan szemembe nézz,
mosolyogj szomorún:
- Semmi az egész!
Semmi az egész,
Minden volt - ennyi lett!
Vezess már haza engem.
Szorítsd a kezemet.
Éjjelenként majd néha
ha erősek leszünk,
amit remélni kellene
- arra emlékezünk.
Váci Mihály: Tollászkodó csillag
Véremen hintáztál,
szálltál szívemen.
Széllel kerítettelek: -
szabad voltál szerelmem.
Leveles ujjakkal
kerestem homlokod,
mint térdelő bodza
kérlel ablakot.
Gyökerek közt gyalogút,
hemperegtem érted,
porban, egek harmatában
kérleltem a térded .
Tördelt téli vaspatkó,
gyalult vihar éle,
- arcom kintről ráfagyott
ablakod jegére.
Lámpa voltál, vetkeztél:
tollászkodó csillag.
- Csókoltam forró sebét
levett szárnyaidnak.
Váci Mihály: Mert nincs erőm egyedül
A fájdalom sápadt lepedőiből kigöngyölt
egy sortüzek fényével hódító tavasz.
Támolyogva, mint friss búza énekel a földből,
föltérdelt bennem a kalász, a magtól súlyos, naptól sugaras.
Fényből, virágporzivatarból, sugarakból
támadt áttetsző test, - indultam imbolyogva,
gomolygón, áradón, formálva széltől, naptól,
- nem volt, mi forró áhítatom összefogja.
Az elvadult, vágtató idő megfeszült nyakán
lobogtam csak, zilált, lángoló sörény.
Zivatarokból szelídült esővíz-patakocska:
szipogtam elfolyva törpe füvek éhes tövén.
Szétportyázó, elvesző erőim nomád
vágtái előtt messze vezérlőn felderengett
a jófűvű mezők, édesvízű folyók hazát
igérő földrésze: - hit övezte szerelmed.
Ezerfelé rebbent volna dalra készülő
életem, mint szétriasztott madárraj,
s az égen áthúzó ének súlyos uszálya helyett
sírásom csipogta volna bokor, ág, gally.
Lebegett felettem annyi sugárzó város.
elektromos izzású lomha rája:
Nélküled bénává ütne varázsa, s hináros
mélyvízi virágok telepednének a számra.
Mert nincs erőm egyedül, ha a szörnyeteg,
a torz, suta, szorongó szív a torkomon át
kimászik, ugat, átvonítja az éjjeleket,
hogy elcsitítsd, mint a jó kéz a kutya nyakát.
Elsápad az arc, beletompul az elme,
olykor az értő ember eszmélete kihagy:
- már csak a felelősség űz, s a félelem fegyelme:
rettegjük, nem uraljuk már a fellázadt dolgokat.
Szerelmem már a Mindenségtől hajszolt
lélek utolsó lázadása: - Téged karolva szembeszegül
mindennel, ami volt - Isten, égbolt, küzdelem, hit, harc volt...
Minden csak volt - s már csak te vagy, Te maradsz egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése