2012. augusztus 4., szombat

Kaffka Margit: Augusztus




Kaffka Margit: Augusztus

Szőke buza között pipacsos kis kalap,
Hiába süt a nap, - árnyék van az alatt.
Sétál a kisasszony komlóba, buzába,
Lengő a ruhája, pipacsbokrétája.
Nézi Csere Jóska: Ej, be szemrevaló
Picike cipellő, - szűkráncú viganó!
Hogy libeg, közeleg ott az árokszélen!
Idetart, itt terem... Cseng a szava: "Kérem,
Maga talán olyan - falubeli legény?
Nem lelem az utat, úgy eltévedtem én.
Mutassa meg merre! Vagy inkább - vezessen!
Ilyen nagy mezőbe sose jártam Pesten."

Szőke buzaföldön lemenőben a nap,
Szőke lány hajárul lekerül a kalap.
Gyenge, puha szellő játszva bomlik vele,
Pipacsbokrétának hullong a levele,
Rebben a fürjmadár nád megett, sás alatt...
Egyszer csak a legény visszanéz, elmarad.
Hangos szavú rigó csúfságra jár véle:
- De belenéztél a kisasszony szemébe!
Kacag a kisasszony: "Ej de messzire jár!
Széles ez az árok! Átsegít, ugyebár?
Köszönöm, köszönöm! Már jól van! Eresszen!
Ilyen erős ember nincs az egész Pesten!"

Megeste a tarlót gyöngy estveli harmat,
Csere Jóska hallgat, - szegett fővel ballag,
Szemügyre vesz minden útszéli virágot,
- "Lám, egy se törik le, amire ráhágott!
Több kárt tenne benne fiókmadár lába -"
- És indul utána, - és lép a nyomába.
Útszéli virágot tapossa azér' is, -
Ki szánja? Ki bánja? Így pusztulok én is!
- A kisasszony szava mesemondás, álom:
- "Sohase volt nekem ilyen szép virágom,
De nem is lesz többet! Nincs is hol keressem!
Vadkomlót, pipacsot nem árulnak Pesten."

Megeste az utat sírószemű harmat,
A legény is csendes, a leány is hallgat,
Nyugtalan fellegek bomolnak az égen,
Valami bús nóta szól a faluvégen, - -
Felnéz a kisasszony gondba, gondolatba:
- "Rojtos keszkenőjét vajon kitől kapta?
Lám, van aki varrja, - lám, van aki szőjje!
Szépséges, hűséges barna szeretője!" -
Csere Jóska szeme odatéved lesbe:
- "Hej, azt a virágot vajon kinek szedte?
Van akinek adja! Van akit szeressen!
Sok cifra uraság azon a nagy Pesten."

2012. augusztus 3., péntek

François Villon : Jó tanítás balladája rossz életűeknek



François Villon (1430/’31 – 1463?):
Jó tanítás balladája rossz életűeknek

Árulj bűnoldó papi bullát,
csalj kártyán, s ahol csak lehet,
verj hamis pénzt (és máglya gyúl rád,
vagy üstben végzed életed,
mint oly sok, aki esküt szegett!);
rabolj, lopj, fosztogass – hiába:
a sok préda mind mire megy?
Bizony, csak borra, meg leányra!

Járd tréfa, gúny, lant, s nóta útját,
szédítsd rútul, ki lépre megy,
segítsen síp, vagy jós hazugság,
szavalj ripacs, víg rímeket,
moralitást, szent éneket,
pártoljon kocka, kugli, kártya:
fut a pénz – hova? kérdezed?
Elfut mind borra, meg leányra!

Mocskosnak érzed ezt a munkát?
tarts lovat, öszvért, tehenet,
szánts, vess, földed izzadva turkáld,
ha nem tanultál egyebet;
nagy gyötrelem, de jól fizet!
Vagy tilolj lent, kendert… Az ára,
mire megy el a kereset?
Mind-mind korcsmára, meg leányra.

AJÁNLÁS

Gyöngysoros zeke, ékszerek,
csipke, ruha, sok szép topánka –
míg pórul nem jársz így vered,
így vered el mind borra, lányra!

(Ford.: Szabó Lőrinc )

Francois Villon: Ellentétek



Francois Villon: Ellentétek

DES CONTRAIRES

Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tűzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánál vad láz diderget;
Hazám földjén is száműzött vagyok;
Csupasz féreg, díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az biztat, ami tegnap tönkretett;
Víg dáridó bennem a bosszuság;
Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.

Nem biztos csak a kétes a szememnek
S ami világos, mint a nap: titok;
Hiszek a véletlennek, hirtelennek,
S gyanúm az igaz körûl sompolyog;
Mindig nyerek és vesztes maradok;
Fektemben is fölbukás fenyeget;
Van pénzem, s egy vasat se keresek,
És reggel köszönök jó
éjszakát;
Várom, senkitõl örökségemet;
Befogad és kitaszít a világ.

Semmit se bánok, s ami sose kellett,
Kínnal mégis csak olyat hajszolok;
Csalánnal a szeretet szava ver meg,
S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott;
Barátom, aki elhiteti, hogy
Hattyúk csapata a varjú-sereg;
Igazság és hazugság egyre-megy,
És elhiszem, hogy segít, aki árt;
Mindent megõrzök s mindent feledek:
Befogad és kitaszít a világ.

Ajánlás

Herceg, kegyes jóságod lássa meg:
Nincs eszem, s a tudásom rengeteg.
Lázongva vallok törvényt és szabályt.
S most mi jön? Várom a pályabéremet
Mert befogad s kitaszít a világ.





*A vers kezdõsorát Charles d'Orleans herceg, a költõ adta fel az udvarában költõi versenyre összegyûlteknek. Tizenkét költõ készítette el a versenyballadát. Villon pénzjutalmat kapott a hercegtõl.

Francois Villon: Gyász-irat



Francois Villon: Gyász-irat, melyet maga s társai számára szerzett a költő, mialatt fölakasztásukat várták, közismertebb címén Az akasztottak balladája .


Embertestvérek, még élni tudók,
Ne tekintsetek ránk szívtelenül.
Ahogy ti most rajtunk, előbb-utóbb
Rajtatok Isten akként könyörül.
Itt függünk kötéllel nyakunk körül
Öten-hatan, s mit jókkal úgy etettünk,
Bomló és bűzlő étek lesz a testünk,
Mi meg csont, por, és hamu - tréfaszóval
Ki ne gúnyolja senki bajba-estünk,
De kérje Istent, legyen irgalommal.

Ne vessetek meg, bárha volna ok,
Hogy így vesztünk hóhér kezitül,
Emberek vagyunk, kell hát tudnotok,
Nem mindenkiben jut az ész fölül.
Ejtsetek szót, ha a mi szánk kihűl,
A Szűz Fiánál: bármit cselekedtünk,
Adjon kegyesen módot menekednünk,
Ne mennykövével büntessen azonnal.
Meghalunk, senki ne bántsa a lelkünk,
De kérje Istent, legyen irgalommal.

Ázunk, mosódunk, ha eső csurog,
S ha nap süt, bőrünk szikkad, feketül.
Szemünkkel szarka, varju tesz csufot,
Tép szőrt szakállunk, szemöldünk közül.
Pihenésünk egy percnyi nem kerül,
A szél szerint kell erre-arra lengnünk,
Hol jobbfelé, hol balfelé peregnünk.
Gyűszűként vagyunk tele csőrnyomokkal,
Örüljön ki-ki, aki nincs közöttünk
És kérje Istent, legyen irgalommal.

Ajánlás

Engedd, ó, Jézus, égi fejedelmünk,
Ne kelljen mégse pokolra kerülnünk,
Ha a Trombita számadásra szólal.
S emberfia te, ne mulass felettünk,
De kérjed Istent, legyen irgalommal.

/Ford.: Illyés Gyula/

Dante Alighieri: Isteni színjáték (részlet)



A sötét erdőben

Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igazi útat nem lelém.

Ó szörnyű elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrű, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.

A halál sem sokkal rosszabb, tudom
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az uton.

Akkortájt olyan álmodozva jártam:
nem is tudom, hogyan kerültem arra,
csak a jó útról valahogy leszálltam.

De mikor rábukkantam egy hegyaljra,
hol véget ért a völgy, mély, mint a pince,
melyben felébredt lelkem aggodalma,

a hegyre néztem s láttam, hogy gerince
már a csillag fényébe öltözött,
mely másnak drága vezetője, kincse.

Igy bátorságom kissé visszajött,
mely távol volt szivemből teljes éjjel,
melyet töltöttem annyi kín között.

És mint ki tengerről jött, sok veszéllyel,
amint kiért lihegve, visszafordul,
még egyszer a vad vízen nézni széllyel:

úgy lelkem, még remegve borzalomtul
végignézett a kiállt úton újra,
melyen még élve senkisem jutott túl.

Majd fáradt testemet kissé kifujva
megint megindulék a puszta lejtőn,
mindég alsóbb lábam feszítve súlyra.

És im, amint meredni kezde lejtőm,
egy fürge, könnyű párduc tűnt elémbe
szép foltos bőrrel, csábosan, megejtőn.

S nem tágított utamból tarka képe,
inkább elzárta s úgy előmbe hágott,
hogy futni fordultam már, visszalépve.

De hajnal aranyozta a világot
s feljött a nap azon csillagsereggel,
mely véle volt, midőn e szép csodákat,

megmozdítá Isten az első reggel:
úgy hogy nekem reményt az ellenségre
vínom párduccal s tarka szörnyeteggel

adott az óra s évszak édessége:
de jaj! a félelem megint leláncolt,
feltűnvén egy oroszlán szörnyű képe:

mely emelt fővel közeledni látszott
s dühös éhséggel zsákmányát kereste,
úgy hogy a lég tőle remegni látszott.

S nőstényfarkas, melynek vézna teste
terhesnek tűnt föl minden céda vággyal
s ki miatt lőn már annyi népnek veszte.

Ez megbénított olyan bénasággal,
hogy elvesztém a magasság reményét
a láttából eredő gyávasággal.

És mint ki lesné kocka nyereményét
ha jő a pillanat mely vakra forgat,
búsan átkozza játékos merényét:

olyanná tőn engem e nyugtalan vad,
mely újra elűzött a magasságtól
ama vidékre, ahol a nap hallgat.

/Ford.: Babits Mihály/

2012. augusztus 2., csütörtök

Aurelius Ambrosius: Esti ima



Aurelius Ambrosius: Esti ima

Isten, te mindentalkotó,
egek vezére, aki dús
fénnyel ruházod a napot,
álom-malaszttal a vak éjt,

hogy oldott tagjainkat új
munkára eddze a szünet
s fáradt velőnket és borús
aggályainkat oldja föl:

hálát a végzett nap miatt
s imát az éj elé, miként
fogadtuk, hogy majd megsegíts,
mondd nékem híven himnuszunk.

Te légy, kit szívünk mélye áld
és hangunk harsonája zeng,
kit szomjaz minden tiszta vágy
s imád a józan értelem,

hogy, ha az éjszakák köde
homályba csukja a napot,
a hit ne tudjon ily homályt,
hit világítsa ki az éjt.

Aludni lelkünket ne hagyd:
csupán a bűn aludjon el:
s a hit hűsítse a szüzek
álmának forró gőzeit.

Levetve síkos gondokat
rólad álmodjon mély szívünk:
s föl ne riasszon az irigy
szellem csele: a rémület.

Kérjük a Fiút és Atyát
s a kettejükből áradó
lelket: hatalmas Háromegy,
vedd szárnyad alá, aki kér.

/Ford.: Babits Mihály/

Aurelius Prudentius Clemens: Himnusz a kakasszóra





Aurelius Prudentius Clemens: Himnusz a kakasszóra

A hajnal szárnyas hírnöke
az új nap jöttét zengi már
és a lelkünket fölverő
Krisztus megint életre hív.

"Vigyétek - szól - az ágyakat:
mindent mi álmos, rest, beteg!
Tisztán virrasztva, józanul
várjatok: már közel vagyok."

Jézust kiáltsa hát imánk
virrasztva, esdve, zokogón:
a tiszta szívet a feszült
ima szunnyadni nem tűri.

Vágd el az álmot, Krisztusunk,
törd meg az éj bilincseit:
oldd le rólunk a régi bűnt
s deríts új világot reánk!

/Ford.: Babits Mihály/

Avilai Szent Teréz: Lássalak csak téged...



Avilai Szent Teréz: Lássalak csak téged...

Lássalak csak téged,
Jézusom, te drága,
Lássalak csak téged,
Haljak meg utána.

Lássa, ha ki rózsát,
Jázmint akar nézni:
Én ha nézhetek rád,
Ezer kert vagy, égi.
Édes Nazaréti,
Szeráfok virága,
Lássalak csak téged,
Haljak meg utána.

Boldogság sosem kell,
Amíg Jézus távol,
Eped gyötrelemmel,
Akiben ez lángol:
csak te légy a gyámol,
Te szerelmed vágya,
Lássalak csak téged,
Jézusom, te drága,
Lássalak csak téged,
Haljak meg utána.

/Ford.: Vas István/

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...