Evezőt emelve
indul a dereglye.
Hullámok fénye végtelenbe vész,
ki mondhatná meg, hogy hová, merre?
A part lombjai, öböl füvei együtt zöldellnek,
csepereg a permet,
fogócskázó foglyok repdesnek.
Az ég partjánál az ár a válás kínját mormolja,
vinnyog a majomcsorda,
kinek mondjam el, mi készteti zokszóra?
Evezőmet elengedem,
árva vagyok s reménytelen.
Szétfoszlik lelkem,
mint füstölőparázs illata a szelekben.
/Ford.: Szerdahelyi István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése