Keats, John

Keats, John (1795-1821): 

A szöcske meg a tücsök

A föld költészete sohase holt:

ha nap heve gyötri a madarat,

s az hűs lombban búvik, egy hang szalad

tova a réten, mely frissen tarolt.

A szöcske ez - eleven, üde folt

hév nyárban; dala meg sosem szakad,

s ha éri jó kedvében fáradat,

levél alatt lel enyhe, hűs akolt.

Mert vége nincs a föld költészetének:

magányos téli esten, hogyha fagy

fojt hangot, kályhának mögötte kél

melegben növekvőn a tücsökének;

s ha álomban félig merülve vagy,

hinnéd, hogy szöcske zöld mezőn zenél.

(Ford.: Kemény Ferenc)

Umberto Saba (1883-1957): A kecske

Egy kecskéhez beszéltem.

Láncra kötve egyedül volt a réten.

Jóllakott fűvel - közben bőrig ázott

az esőben. És mekegve állt ott.

Ez az egyhangú mekegés fülemnek

testvéri hang volt. S feleltem rá, előbb

tréfából, aztán mert a fájdalom örök,

s ily monoton, fakó hangon üzenget.

Egy magános kecskéből akkor

ez a bánat nyögött.

Egy sémita képű kecske bús, rekedt

hangja elpanaszolt minden más bánatot,

minden más életet.

(Ford.: Képes Géza)

Gilbert Keith Chesterton (1874-1936):

A szamár

Mikor az erdő járt, a hal

repült, a vad sövény

fügét hajtott s vérzett a hold,

akkor születtem én.

Rikoltva, torz fejjel, fülem

csúf szárnyként röpködött:

ördög torzképe lettem a

négylábúak között.

Kit kivetett rongyként a föld

s egy ősi akarat,

gyötörj, gyalázz: néma vagyok,

megőrzöm titkomat.

Ostobák! Jutott nékem is

egy nap, vad s drága nap:

hangok lengtek fülem körül

s pálmák lábam alatt.

(Ford.: Sárközi György)

Tudor Arghezi: Jó barátom

Így, Urszom, így.

Az orrod ide, térdemre tedd,

S jóságosan nézz a szemembe.

Testvéré, szép kutyám, mert testvér vagy velem te.

Látom, bízol bennem, ha nézlek,

És jó neked, ha hanggal s kézzel elbecézlek.

Szilaj csobán-kutyám, bennem érzed hazádat,

A sziklás Gorzst, az esztrengát s az esztenádat,

Orrodban bocskor s pásztorbunda szagja.

Kócos szőrödnek selymes-lágy a gyapja.

A lábad izmos, jó ebem,

Mint kalusárok botja, kik elküldtek nekem.

Szelíd marást érez kezem a szádban,

Vas szemfogad úgy fogja játszva, lágyan,

Azt, hogy szeretsz, így mutatod.

Ruhám, hogy elhúzz, vadként rángatod.

Elhalmozol dédelgetéssel.

Úton arcomig lendülsz egy szökéssel

S hideg orroddal bajuszomig érsz fel.

Enyém vagy s én tiéd, tudod s tudom.

"Harapós kutya", ez van kapumon.

(Ford.:Áprily Lajos)