Mihai Eminescu : Mi a szerelem?

Mihai Eminescu : Mi a szerelem?

Mi a szerelem? Folytonos

Keserves szenvedés;

Amely ezer könnyűt iszik

S ez még neki kevés.



Minden szó, amit csak Ő mond,

Megmarad lelkedben,

Hogy többé el ne felejthesd

Soha életedben.



Hogyha a küszöbön rád vár

Szerelemtől égve

S mikor jössz karjaiba zár

Ezer csókot kérve,



S szíved dobog, nem látsz semmit,

Sem földet, sem eget;

S mindezt egy kis szó teszi csak,

Hogy ő téged szeret.



Kísért heteken át téged

Kedvesed járása,

Kezének egy szorítása,

Egy szempillantása.



Követnek a hold és a nap

S tündöklő csillagok,

S reád az ő sugár fényük

Éjjel-nappal ragyog.



Elhatározta a végzet

Azt már réges-régen:

Hogy a vágy nyomon kövessen

Át a mindenségen.

1895

Szőcs Géza fordítása



Mihai Eminescu : Mi a szerelem?

Mi a szerelem? - Alkalom

a hosszú gyötrelemre,

Bár könnyek ezre folyt agyon,

Ő még többet szeretne.



Egyetlen kis futó jele

Már gúzsba fogja lelked,

S az emlékekkel lesz tele -

Míg élsz el nem felejted.



De lesve jár, zugokban áll,

Megbúvik mély homályba,

És szív a szívhez eltalál,

Ahogy vágyad kívánja;



Nincs föld se ég se - szédítő

Gyönyörben ég a melled;

Minden egy szótól függ, mit ő

Csak félig- súgva sejtet.



Sok hétig üldöz, szüntelen,

Egy forró kézfogása,

Egy lanyha lépte, s édesen

Kigyúlt szemvillanása.



Akár a holdfény és a nap,

Oly tündöklőn kísér el,

Még nappal is veled marad,

És minden, minden éjjel.



Mert írva van, hogy életed

A vágy rabságba zárja,

Körülsző, átfog, eltemet,

Miként a láp hínárja.

1961- 1968

Franyó Zoltán fordítása



Mihai Eminescu : Mi a szerelem?



Mi a szerelem? Alkalom

A hosszú szenvedésre:

Bár tenger kínja, vágya nyom,

Nem elég néki mégse.



Futó tekintet, úgy lehet,

Amely rabságba ejtett,

De úgy betölti életed,

Hogy már el nem felejted...



És rostokolsz a sarkokon,

Az árnyban meghúzódva,

S csak egy kérdésed van: vajon

Ma láthatod-e újra?



Nincs ég se, föld se már. s bolond

Szíved szorongva hordod;

Hiszed, mit félig súgva mond,

Eldönti majd a sorsod.



Hetekre dús emlékezet

Egyetlen lassú lépte,

Hogy biztatón fogott kezet

És szeme rebbenése



Üldöz fényével untalan,

Mint nap s a hold az égen;

Nappal mindig nyomodba' van

S éjed övé egészen.



Mert végzet, hogy e drága kínt

Magaddal hordd, a szívben,

S hogy úgy öleljen át, amint

Hínár ölel a vízben.

1955- 1974

Kacsó Sándor fordítása