Sik Sándor - Vonat a mezőn
Fekete éjszakába, fekete éjszakából,
Úgy vágtat a vonat az álmodó mezőn.
Úszik utána égő, csillagos tűzözön,
S tűzharmat hull a rétre, pirosló szikrazápor.
Nagy égő sok szemével végigbámul a réten,
Belenevet az éjbe sok égő ablaka,
És visszanézi némán az árnyas éjszaka,
Míg belevesz az éjbe, szikrázón és sötéten.
Ó mennyi ismeretlen és halovány alak.
Nem tudom, honnan jönnek, nem tudom, hova mennek,
Neki az éjszakának, neki az idegennek,
Az éjnek és a sorsnak. Hulló szikrák alatt,
Két vaskígyó között, halványan és sötéten.
Ó én testvéreim az ismeretlen éjben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése