Krúdy Gyula: A cseresznyevirág
- Én cseresznyevirágom!
És a gyermek, mikor a legkedvesebben válaszol az édes anyjának, azt feleli:
- Én cseresznyevirágom!
A japánok a legszebb virágnak a cseresznyevirágot tartják.
Mindenütt van cseresznyefa az országban és tavasszal, mikor előbujnak a cseresznyefa virágai, még a tenger is tele van viráglevéllel, amelyet a szél seper bele.
Volt itt Pesten egy Taku nevü japán fiú, aki birkózni tanította a fiatalságot. A japánok a legügyesebb birkózók és Taku, Szemere Miklós, a magyar ifjúság jó barátja költségén hajózott hozzánk a Sárga-tengerről. Pesten is Szemere Miklós adott neki lakást és ellátást. Még tanítványokról is gondoskodott a számára.
A japán fiatalember mindig nyájasan mosolygott, sohasem szomorkodott és olyan ügyes birkózó volt, hogy a legerősebb pesti embereket is könnyü szerrel a földhöz vágta.
„Dzsiu-dzsicu”-nak hívják japánul a birkózást. És ez valami olyan fortélyos dolog, hogy a leggyengébb emberből a legerősebb ember lesz nyomban, amint a japánok birkózását jól megtanulta. Egyetlen kézfogással mozdulásra képtelenné lehet tenni a legbátrabb embereket is. Taku csupán a hüvelykujját fogta meg a leghíresebb magyar birkózónak és az egyetlen izmát sem tudta többé mozdítani.
Fortélyos fogások gyűjteménye a japán birkózás, amelyet évszázadok óta tanul a japán ifjúság és most már szinte tökéletes.
Taku, aki mindig mosolygott és mindenkit legyőzött a birkózásban, egy napon szomorúan kopogtatott be gazdájához, Szemere Miklóshoz:
- Nagy jó uram, – mondta japánul, mert a japánok nagyon udvariasak a beszédben, – engedje meg nekem, hogy szomoru legyek.
- Mi bajod van, Taku? – kérdé a gazda.
- Az a bajom, hogy Japánban tavasz van most, itt pedig tél van. Érzem szülőföldem tavaszát és az ablakon át olyan nagy havat látok, amilyen csupán a legnagyobb hegyeken szokott lenni Japánban.
Szemere megcsóválta a fejét:
- Egy-két hónap múlva elmúlik Magyarországon is a téli idő, itt is tavasz lesz.
- Nem bírom én azt kivárni. Ha nem láthatom az anyámat, az apámat, a szülőhazámat tavaszkor, a cseresznyefa virágzásakor, amikor minden japán odahaza szokott lenni, nagyon szomorú leszek. A cseresznyevirág nyílása éppen olyan ünnepe a japánoknak, mint a keresztényeknek a karácsony. A japán hajósok visszatérnek tavaszkor a messzi tengerekről, ahol gyöngy után halásztak és az egész országban ünnep van. Mindenki örvendez, hogy újra kivirítottak Japánban a cseresznyefák.
Szemere vállat vont.
- Egy-két hónap múlva Magyarországon is kinyílnak a virágok. Várja meg, Taku, türelmesen. Addig csak tanítsa birkózni fiatal barátaimat.
Taku engedelmesen meghajolt.
A tokiói egyetemen az engedelmességre is megtanítják a fiatalembereket.
De akármilyen szorgalmasan teljesítette is kötelességét Taku, napról-napra halaványabb lett az arca.
A szeme bánatosan mosolygott és valami mondhatatlan vágyódás ült az arcán.
Napokig szótlanul járkált és néha már birkózni sem volt kedve.
Egyszer aztán ágynak esett.
A legjobb orvosokat hivatta el a beteghez Szemere Miklós.
Az orvosok a fejüket csóválták.
- Valami ázsiai betegsége van a japánnak, amelyet mi nem tudunk meggyógyítani, – mondta végre az egyik orvos.
Taku nem felelt, csak mosolygott, mint mindig. Egy napon aztán beköszöntött a tavasz Magyarországba.
Kizöldültek a fák.
Kinyíltak a cseresznyefa apró virágai.
Szemere Miklós a kertjéből egy virágos cseresznyeágat hozatott és személyesen vitte el a beteg japán ifju betegágyához.
A nagybeteg Taku, amint meglátta a gyöngéd virágokat, egyszerre felült ágyában.
- Hála Istennek, megint egészséges vagyok! – kiáltott föl és szívéhez szorította a cseresznyevirágokat.
- Hogy történt ez, Taku?
A japán ifjú boldogan mosolygott:
- A cseresznyevirág azt jelenti nekem, hogy azok mind élnek, akiket én szeretek. Életben van és boldog az anyám Japánban. Az én édes anyám, – az én cseresznyevirágom.
Néhány nap múlva elhagyta Taku a kórházat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése