2011. szeptember 22., csütörtök

Ősszel ültessük a kikericset kertünkben.



A nyár végén augusztusban vagy szeptember elején a kertben apró kis ciklámen színű virágok bukkannak elő a semmiből.

Bár ekkor már az ősz közeledik, mégis a kikerics virága a tavasz hangulatát hozzák el számunkra. Az őszi kikerics (Colchicum autumnale) az egyik legszebb hagymás növény, amelyet gyakran összetévesztünk a crocussal, hiszen a virágok hasonlítanak egymásra.

De míg a crosus tavasszal nyílik addig a kikerics, pont a nyár végén, mint egy szimfónia befejezése, kell életre a kertben. A pompás színvilággal rendelkező növény, amely fehér, lila, rózsaszín árnyalatokban tündököl, a fák árnyékában vagy a cserjék alatt is jól érzi magát.

A kikerics apró kis hagymáit már a nyár végén vagy az ősz elején is elültethetjük kertünkben, amelyek így a következő év augusztusában fognak nyílni. A kert félárnyékos tápanyagban gazdag földjébe ültessük a hagymákat, egymástól kb. 20 cm távolságra, és kb. 10-15 cm mélységben.

A kikericset ültethetjük más őszi dísznövények társaságában is, így pl. jól mutat a szintén őszi erdei ciklámennel, vagy a törpe dáliákkal és őszirózsákkal közösen. De a hagymákat ültethetjük a gyep területére is, vagy a teraszra elhelyezett cserépben is szépen mutatnak csoportosan ültetve.

A kikerics télire visszahúzódik a föld alá, majd tavasszal az első meleg napsugarai újra előcsalogatják, ám ekkor csak a levelek jelennek meg. Mivel a hagymák teljesen télállók, így nincs szükség ősszel bolygatni a növényt, hagyjuk a földben a hagymákat tovább fejlődni és szaporodni. Végül augusztus közepétől már az apró kis virágok is újra kezdenek nyílni.


Vigyázat az őszi kikerics minden része erősen mérgezett, a benne található colchicin tartalom miatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...