Petőfi Sándor,

Ha férfi vagy, légy férfi...

Ha férfi vagy, légy férfi,

S ne hitvány gyönge báb,

Mit kény és kedv szerint lök

A sors idébb-odább.

Félénk eb a sors, csak csahol;

A bátraktól szalad,

Kik szembeszállanak vele...

Azért ne hagyd magad!

Ha férfi vagy, légy férfi,

S ne szád hirdesse ezt,

Minden Demosthenesnél

Szebben beszél a tett.

Építs vagy ronts, mint a vihar,

S hallgass, ha műved kész,

Mint a vihar, ha megtevé

Munkáját, elenyész.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Legyen elved, hited,

És ezt kimondd, ha mindjárt

Véreddel fizeted.

Százszorta inkább éltedet

Tagadd meg, mint magad;

Hadd vesszen el az élet, ha

A becsület marad.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Függetlenségedet

A nagyvilág kincséért

Árúba ne ereszd.

Vesd meg, kik egy jobb falatért

Eladják magokat.

"Koldusbot és függetlenség!"

Ez légyen jelszavad.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Erős, bátor, szilárd.

Akkor, hidd, hogy sem ember

Sem sors könnyen nem árt.

Légy tölgyfa, mit a fergeteg

Ki képes dönteni,

De méltóságos derekát

Meg nem görbítheti.

Petőfi Sándor

(Pest, 1847. január)

Ha én kedvesemről gondolkodom...

Ha én kedvesemről gondolkodom,

Egy-egy virág minden gondolatom,

Gondolkodom rólad, szép kedvesem,

Ezt teszem napestig, egyebet sem.

Foly a lemenő nap arany vére

Violaszín hegyek tetejére.

Még messzebb van tőlem, kit szeretek,

Mint azok a violaszín hegyek.

Mért jár a nap keletről nyugatra?

Ha nap volnék, nem járnék én arra,

Nyugatról járnék én kelet felé,

Mert a legszebb lyány ott keleten él.

Feljött az égre az esti csillag,

Ma megint oly különösen csillog,

Felöltözött ünnepi ruhába,

Tán azért, mert kedvesemet látta.

Mikor látlak, mikor látlak, rózsám?

Mikor leszesz megint közel hozzám?

Vajjon mikor nézek már szemedbe,

Szép szemedbe, hetedik egembe?

Petőfi Sándor

(Pest, 1847. május)

Az álom...

Az álom

A természetnek legszebb adománya.

Megnyílik ekkor vágyink tartománya.

Mit nem lelünk meg ébren a világon.

Álmában a szegény

Nem fázik és nem éhezik,

Bibor ruhába öltözik,

S jár szép szobák lágy szőnyegén.

Álmában a király

Nem büntet, nem kegyelmez, nem birál...

Nyugalmat élvez.

Álmában az ifju elmegy kedveséhez,

Kiért epeszti tiltott szerelem,

S ott olvad égő kebelén. -

Álmamban én

Rabnemzetek bilincsét tördelem!

Petőfi Sándor

(Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt)

Nem csoda, ha ujra élek...

Nem csoda, ha ujra élek,

Mert hisz ujra láttam őt!

Visszaszállt belém a lélek,

Eszmélek, mint azelőtt.

Kín s reménység kebelemben

Ujra fáklyát gyujtanak,

És e fénynél e teremben

Kergetőznek, játszanak. -

Tudni most csak az szeretném:

Mi volt e találkozás?

Csak azon tünődik elmém:

Véletlen vagy számitás?

Oh e lyányka oly rejtélyes,

Szíve olyan mély folyam,

Hogy szemem, bármilyen éles

Néz beléje hasztalan!

Rejtély vagy te, lyányka, nékem,

S állsz megfejthetetlenűl;

Kárhozatom? üdvességem?

Egyik a kettő közül.

Oh de melyik?... törhetetlen

Lánc körűlem e titok;

Vonna már el sorsom innen,

És nem szabadúlhatok.

Bontsd ki, lyányka, e titoknak

Fátyolából homlokod,

Mert én addig el nem hagylak,

Míg le nem hull fátyolod...

Jaj de kell, kell mennem, bárha

Bizonytalanság kisér;

Úr a sors, hajlok szavára,

Ő parancsol és nem kér.

Elmegyek, de nem örökre!

Majd ha fris virágokat

Hint a tavasz fürteidre,

Dalnokod meglátogat.

Én leszek az első fecske,

Mely tihozzátok röpűl,

S minden reggel, minden este

Cseveg ablakod körűl.

Le a kertbe, a mezőre

Együtt járunk, úgyebár?

S nézzük, lyányka, a föld vére,

A patak, mi pezsgve jár.

Nézzük majd a sok virágot,

Amint nyílnak kelyheik,

S ha ezeket nyílni látod,

Szíved is tán megnyilik.

Petőfi Sándor

(Nagykároly, 1846. október 22-23.)