Pósa Lajos: A verebek esti dala
Csirip, csirip! A nap leszállt,
Arany golyó, jó éjszakát!
Csirip, csirip! Dicsérje szánk,
Aki vigyáz mindig reánk.
Csirip, csirip! Vetve az ágy,
Reggelig majd ringet az ág.
Csirip, csirip! Hálókabát!
Búzakazal, jó éjszakát!
Pósa Lajos: A cinke
Sebaj azért, hogy picinke,
Kedves madár az a cinke.
Kúszva szökdel, röpked, ugrál,
Mindenüvé bekukucskál.
Kíváncsian, vakmerően
Barangol a zöld erdőben.
Nem kell csak egy szempillantás:
Túl a túlon a kis pajtás.
Játszogatnak nagy vidáman
Egymással szép társaságban.
Tréfálóznak, évelődnek,
Jobbra-balra kergetőznek,
Meglapulva, el-elbúva,
Faodúból-faodúba.
Civakodás, az a vége -
De megint csak szent a béke.
Ugyan hol volt nevelőben?
Hol lett volna? Az erdőben.
Ott járt ő az iskolába,
Látszik is, hogy nem hiába.
Megtanulta jól a leckét:
Fürge szemmel nézeget szét.
Pusztítja a rovarokat,
Jó neki mind, nem válogat.
Bánja is ő, akárminő:
Hernyó, kukac, szitakötő.
Úgy eszi, mint a rántottát,
Vagy akár a legjobb tortát.
Le-lehajlik a falomb rá,
Köszönetet suttog hozzá.
Visszafelel egy víg nótát,
Pedig sohse tanult kótát.
Jöttével a hűvös ősznek
Bucsút mond a nagy erdőnek.
De nem megy el a fecskével,
Sem a búgó gerlicével.
Kertünknek lesz hű lakója:
Gyümölcsfánkat védi-óvja.
Tisztogatja kikeletre
Ágrul-ágra zengedezve.
Sokat szenved téli fagyban,
De jó kedve mindig meg van.
Énekelget kinn a kertben...
Az ablakra fázva rebben.
Te, rossz gyerek, tégy vele jót.
Sutba azt a cinkefogót!
Nyisd ki inkább ablakodat,
Melengető két karodat!
Rónay György: Verebek
Tizennyolc-húsz fokos hideg
volt idefönt a hegyvidéken.
Már azt hittem, ezen a télen
kipusztulnak a verebek.
Napok óta egyet se láttam.
S mi történt tegnapelőtt? Ebéd
után egy kevés maradék
volt még a tálban,
csak pár falat, de mégis étek:
eltenni kevés, kidobni vétek.
A cica kényes, nem eszi meg.
„No, majd megeszik a verebek!”
Azzal egy kis tálkára véve
kitettük a balkon közepére
a hóba.
Nem történt semmi perceken át.
Aztán megrebbent egy bokorág,
s gyanakodva
kidugta fejét,
és szétnézett egy kis veréb.
Szemügyre vette a terepet –
(de akkor már új s új verebek,
tíz-tizenöt is lehetett,
tolakodtak a háta megett) –
tollát borzolta, mintha fázna,
majd hirtelen
rászállt egyenesen
a balkon alatt a barackfára.
Onnét, kis kémlelés után,
mint csöppnyi gombolyag,
oly puhán huppant le a hóba a balkonon.
A többi veréb az ágakon
leste, mi lesz.
Nem történt semmi. A kis begyes
ugrott egyet-kettőt, utána
lecsapott a tálra,
kikapott belőle egy rizsszemet,
s eszeveszett
iramban visszamenekedett
a fára;
onnét lesett
a balkonunkra. A többi veréb
elébb s elébb
óvakodott, majd egyik a másik
után röppent a barackfáig,
barackfáról balkon peremére,
s onnét orvul, gyanakodva,
félve a tálig,
s egy rizzsel vissza az ágra.
Ellepték már egészen a fát.
És most kezdődött a haditanács!
Micsoda lárma!
Húsz? ötven? száz? – a Rózsadomb
valahány verebe ott zsibong
azon az egy fán, ott csivitol,
s amikor
elérkezik a pillanat,
zúgva megindul a csapat:
surrog-burrog a sok kicsi fürge
szárny, s a szürke
hadsereg elfoglalja a tálat.
Nekilátnak,
nyelik szaporán a rizsszemeket.
S a tálon csak úgy kopog és pereg
a sok kicsi csőr: tíz, száz, ezer
békés kis géppuska kelepel,
s mire a nagy csata véget ér,
a tálka alja olyan fehér,
hogy annál szebb a leghevesebb
mosogatás után se lehet.
A balkonon a hó
tele van millió
pirinyó
szarkalábbal:
a verebek lábnyomával.
Azóta minden ebéd után
nagy veréblakoma van Budán
a balkonunkon: itt zsibong
a Rózsadomb
minden verebe, s zengi veréb-
nyelven, hogy jólesett az ebéd,
s jöhet bátran a többi veréb
vendégségbe, mert van elég,
s lehet
mínusz tíz, húsz, harminc: a telet
majd csak kibírjuk, verebek,
verebek, rigók, emberek,
ha van bennünk egy kis szeretet.
Móra Ferenc: A veréb
Havas eső veri,
Fagyos szél cibálja,
Fel-felborzolódik
Tépett tollruhája.
Éhesen didereg
Jeges tetők felett -
Szánjátok, gyerekek,
Szegény kis verebet!
Ha szórtok a hóra
Morzsát, magot neki,
Parányi kis szívét
Az öröm megteli.
Tündöklő kis szeme
Oly hálásan nevet -
Szeressétek szegény
Bohó kis verebet!
Déli verőfénybe
Ő is elmehetne,
Terített asztalnál
Ő is elmehetne,
Terített asztalnál
Ő is telelhetne.
De inkább nyomorog
Itt, ahol született -
Példának vegyétek
Szegény kis verebet!
Zelk Zoltán: Két cinke
Tavaly télen két cinke,
széncinke és kék cinke
- mind a kettő szép cinke -
szállt az ablakomba.
Egyik fején szénsapka,
másik fején kék sapka,
így ültek az ablakba -
de örültem nékik!
Kaptak diót, tökmagot,
mind a kettő jóllakott.
Azt se mondták, jónapot,
s máris elrepültek.
Január és február
éhes télen a madár,
mindennap eljöttek már
ebédelni hozzám.
Megvan még az ablakom,
van dióm és van magom,
jövőre is kirakom -
visszavárom őket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése