2011. június 16., csütörtök

Kék madár


Kormányos Sándor: Kék madár

Lágy fényű szavakba bújtatnám a csöndet,
és megfognám újra nagyapám kezét,
hallgatnám tágra nyílt, csillogó szemekkel
az ezerszer hallott, élet-szőtt mesét.

Mesét a lüktető, messze hívó vágyról
mely időtlen zenélt szíve rejtekén,
és újra meg újra, más utakra vitte
végig kísérte az egész életén.

Mesét az égről, a szőke napsugárról,
egy nyárról amely már régen elveszett,
és arról a fénylő kék tollú madárról
amit az úton hiába kergetett.

Az élet manapság nem sző új meséket,
nagyapám emléke vissza-vissza jár,
elveszett nyarakról álmodunk a csöndben
tűnődve, hol lehet a fényes kék madár.

Kormányos Sándor :Nem siratlak

Fuss, fuss messze, nem siratlak,
hisz az elbitangolt vágyak,
tudom, úgyis visszahoznak,
ha vége lesz a nyárnak.

Fuss, fuss, rejtőzz álmaidba,
hol gyermekszemű kis csodát
bújtatnak még vak remények,
s lelked csendbe ringhat át.

Fuss, fuss, hagyj itt újra engem,
és ne sajnálj, ha eltakar
a magány fülledt félhomálya:
Foszló kék köd lesz a dal.

Fuss, fuss messze, nem siratlak,
hisz az elbitangolt vágyak,
tudom, úgyis visszahoznak,
ha vége lesz a nyárnak.

Kormányos Sándor : Hallgatások

1.

Én vagyok az ősz ölében
rekedt vágyak holt nyara
végtelenné elsóhajtott
távolságok dallama.

Nem hallhatsz, a némaság már
úgy őriz mint titkokat.
Könnyed vagyok, hűs harmattá
perget majd a virradat.

Már gördülök, s tán különös,
arról kell most vallani,
hogy azért rekedt bent a szó
mert nincsen már mit mondani...

2.

Vágyod amit már nem lehet,
és azt hiszed, megéget
a régi tűz, ha rádobod
az elhasznált meséket.

Talpig félelem vagy megint,
a csended már nem áldás,
s ha szólni próbálsz, ihleted
csak versnyi szemrehányás.

3.

Elhagysz megint, már távolodsz,
és többé el nem érlek,
ha utam állják nyugtalanná
növesztett semmiségek.

Mosolyod mögé bújt a csend
s most úgy hallgat a lélek
mint verstelen napok dallamán
jajgató messzeségek...

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...