Szergej Jeszenyin: Itthon vagyok
Itthon vagyok, együtt megint
e tűnődő, szelíd vidékkel.
A hegy mögül még visszaint
a fürtös alkony, lágy kezével.
Szállnak bozontos fellegek,
az eget lassan átalússzák.
Nyomukban csöndesen lebeg
s rámhull az esti szomorúság.
A fénylő templom-kupolát
beszövik-fonják kékes árnyak:
Sok régi pajtás, jóbarát,
ó, merre tűntél, hol talállak?
Évek ködfala eltakart.
Mentetek sorra, mindahányan.
Csak a víz tud még régi dalt,
zubog a vén malomlapáton.
Míg lassan ellep a sötét,
s a szelek gyönge nádat törnek,
örökre elszállt évekért
könyörgök a párolgó földnek.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése