Szabó Lőrinc: Holdfogyatkozás
Nyáréji tó. Jegenyék, álmodók.
Sugársokszögön körben ráng a pók.
Öreg ezüstben öreg topolyák.
Ünnepély ma a megbűvölt világ,
s nagy némajáték: éjfél s egy között
árnykúpunk hegye lassan átsöpört
az égi Gömbön, s úgy üzent felém,
hogy van a Földön túl is esemény.
De lám, a csillag újra gyúl, s tovább
hinti az űrbe halk álomporát.
Bár meg se moccan, rohan minden út.
Kúszik rólunk is a fekete kúp.
Búcsúzót gügyög a fülemüle.
Álommá zsongul a tücsökzene.
Majd a legpuhább lepke is elül,
a Hold a szomszéd kertbe menekül,
s ott játszik tovább, ezüstcsöndű fény,
a pók sokszögű tündérlemezén.
Szabó Lőrinc :
Mint járvány vagy zsarnok látogató
Ez is rettenetes, ez a közöny,
s ezek a nyugodt hónapok,
melyekben rád se gondolok
s csak bosszant, amikor
nevedet vagy nevünket valahol
hallom, vagy olvasom,
az újságban, külön, vagy egy lapon,
vagy társaságban - Rettenetes
ez a közöny is:
jobb volna egy mindig-egyforma-friss
érdeklődés, boldogtalan
szerelem, vagy akármi, hogy magam
lássak-tegyek végre valamit
s igazán kívánjalak,
ahogy tíz éve megkívántalak,
oly állandóan! De ez, hogy így
felébredsz bennem, egy kicsit
és néha-néha, akármilyen
forrón és kínosan: ez a régi örökség,
ez a megkötöttség,
ez a túlvilágból elősuhogó,
megfoghatatlan, képzelt szerelem
ez a legrosszabb nekem,
mert olyankor érkezik, amikor
egyéb dolgom van, akármikor,
egészen a tetszése szerint,
fenyegetve, mint
járvány vagy zsarnok látogató,
aki becsönget, idegen,
hogy megzavarja az életem,
vagy ahogy a tűzvész jön, amit
egy eldobott cigarettavég
vagy észrevétlen szikra szít:
úgy jön, összevissza, ez a szerelem,
úgy gondolok rád, végtelen
sokféleképpen, rád, akiről
alig tudom ki vagy,
de akit egy mosoly, egy mozdulat
föltámaszt kísértetiesen
s oly édesen,
hogy fájsz, ahogy még soha senki sem.
Szabó Lőrinc: Kár
Kár elrontani, kár,
buta kis életünket,
úgyis ritka az ünnep,
úgyis jön a halál.
Mind, ami konc, ami érdem,
ami lehet, be kicsi!
Maga az ember, ahogy van,
túlhitvány valami.
Sír bennünk az igaz szív
s éppúgy sír a komisz;
kár, hogy túlsokat ártunk
fölöslegesen is.
Pénz, hiuság, becsület: mind
szánalmas csatatér,
s csábit a szó, hogy a lélek
nyugalma többet ér.
Csábit a szó, de a béke
ahogy jön, megy is a perccel;
(könnyü annak,
aki helyett más a gazember!)
Tűnik a perc, s az örök föld
bestiái miatt
meggyűlöljük az égi
prédikátorokat.
Kár elrontani, mégis
rontjuk az életünket,
pedig ritka az ünnep
s úgy is jön a halál.
Küzdünk, sírva, vagy árván,
mint kit a cél megúnt,
s mindegy a cél, az eszközökért
együtt lakolunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése