Őszi Chanson

József Attila:Keresek valakit 

Tele vágyakkal zokog a lelkem

Szerető szívre sohase leltem,

Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?

A percek robognak, tűnik a Tavasz

S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,

Keresek valakit a Végtelenbe,

Loholok egyre.

Könnyim csorognak - majd kiapadnak:

Vágyak magukkal messzebb ragadnak -

Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,

Szemem csukódik, semmitse látok -

Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,

Tovább nem vágyom arra az egyre,

A Végtelenbe.

1921. okt. 31.

József Attila: Akkor

És akkor zuhogott, csattogott, villámlott

S akkor kerültem messze szobámat

És akkor őrjöngtem, szidtam a világot

S akkor tiport legjobban a Bánat.

S akkor imádkoztam, követeltem, kértem

És akkor sírtam szívből igazán

S akkor bánó szívvel meggyóntam, megtértem,

Mert akkor halt meg egy lány, egy leány

József Attila: Egyedül

Egyedül fogok én állni a világon.

Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom.

Nem lesz soha párom, aki vigasztaljon,

Aki szenvedésben csókot csókra adjon.

Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok,

Aki büszke arra, hogy mellette állok.

Aki míg én alszom őrködik könnyezve,

És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve.

Aki szeret engem, aki meghal értem

S még akkor is szeret örök-visszatérten.

S nem fog borulni le rám senkise sírva,

Ha majd távozom az örök-néma sírba.

1921. szept. 24.

József Attila: Bolyongok

Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?

És ahol szeretnek, és csak reám várnak,

És csak reám várnak.

Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?

Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra,

Fénylő csillagokra.

Merre nincs csillagfény - arra fogok menni,

Ott fognak igazán engemet szeretni,

Igazán szeretni.

1921. szept. 24.

József Attila:

Szeretném ha vadalmafa lennék !

Szeretném, ha vadalmafa lennék!

Terebélyes vadalmafa;

S hogy testemből jóllakhatna

Minden éhező kis gyermek

Árnyaimmal betakarva.

Szeretném, ha vadalmafa lennék

S minden egyes árva gyermek,

Ha keserű könnye pereg,

Felkeresné s könnyeivel

Öntözné meg a tövemet.

Szeretném, ha vadalmafa lennék,

Mi ha majd egykor kiszárad

És a tél apó kivágat,

Lángjaival felszárítná

Könnyeit a bús árváknak.

S ha csakugyan vadalmafa lennék,

Volna öröm a földön és

Sehol semmi bú, szenvedés

S a mosolygó fejeket nem

Bántaná az elköltözés.

1921. ápr. 12.