Erdélyi József: Rügyfakadás
Végre, mikor a tölgyfán rügy fakad,
erdőn-mezőn tavasz van már, tavasz:
kék ibolyamező a fák alatt,
és minden tűrés-szenvedés-panasz, -
örömmé válik minden fájdalom,
madárdal zendűl hegyen-völgyön-síkon,
minden dombon, hegy s domboldalon:
feketerigó, csíz, pinty az erdőben,
pacsirta szól a zöld mező felett:
feledteti a multat és elrejti
a jövendőt a győztes kikelet:
besüt még a nap a tölgyfaerdőbe,
a csörgő levélszőnyeg óarany,
belőle piros sáfrányvirág-kelyhek
s azokból égősárga porzószálak
ragyognak, mint élő oltártüzek
az első tavasz szerelemoltárán...
Abba az ébredő tölgyfaerdőbe,
és bogárgyűjtő kisdiákkoromba
visszaragad még az emlékezet,
s örökifjunak érzem magamat
azok alatt a kék égre szökő,
lombszőnyegre árnyékrácsot ejtő,
sugármagas vén tölgyek alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése