Erdélyi József: Erdőszél
A dombravai erdő szélén, -
nagy mogyorófák álltak ott:
mogyorószemekkel imádták
az érlelő őszi napot:
zöld óriások, élő tornyok,
piramisok: hány évesek:
ki tudja? - Nem vágták ki őket,
az emberek, az éhesek:
téli csemegéjük, kincsük volt
az erdei vad mogyoró:
mintha színaranyból lett volna,
úgy szedték azt a fák alól...
Fürge mókusok kergetőztek
a mogyorófák derekán,
egy tisztavizű patak partján,
egy tiszta őszi délután:
százával rezgette hajnalszín
kelyhét az őszi kikerics,
a zöld füvön, - óh, mennyi szépség,
mily gazdagság, tengernyi kincs!
Tengernyi kincs az ifju szemnek,
s az ifju szívnek: szívemet
megtöltöttem, s kitárom néktek
az én tengernyi kincsemet:
aki szépségre éhes-szomjas,
ingyen kaptam, ingyen vigye:
ne vigyem magammal a sírba,
vak, süket, néma semmibe!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése