A Márton - nap története

Szent Márton napja (egyben az újbor ünnepe) 

Márton nap (november 11.) a néphagyomány szerint az éves gazdasági munkák lezárásának ideje is, egyben a téli pihenés időszaka a természet számára. Ekkor vágták le abban az évben először a hízott libákat és az újbort is ekkor kóstolták meg először.

Márton nap története

Élt egyszer, réges régen Pannóniában, Savaria városában egy fiú, akit Mártonnak hívtak. Amikor felcseperedett, beállt a római hadseregbe katonának. Büszke lován gyakran kilovagolt, s ha ellenség közé került, fényes kardját megforgatva harcba szállt. Lovaglásai során sok szegény emberrel találkozott. Egyiknek ruhája nem volt, másiknak cipője, harmadiknak élelme. Márton segített, akinek tudott.
Egyszer egy hideg téli napon egy csaknem mezítelen koldussal találkozott; didergett, vacogott szegény a süvítő szélben. Márton megsajnálta, s mert jó szíve volt, előkapta kardját, egy suhintással kettévágta fényes köpönyegét. Egyik felét a koldusnak adta, hogy ne fázzon. A társai, mikor ezt meglátták, kicsúfolták:
- Nézzétek, milyen bolond, képes szétvágni ezt a szép köpenyt, hogy egy koldusnak adja! Hová tetted az eszed?
Márton azonban nem törődött a gúnyolódással. Leült egy sarokba, és hamarosan elaludt. Álmában megjelent az Isten, és így szólt hozzá:
- Látom, jó ember vagy, Márton. Ha szépen élsz, beveszlek az én seregembe. Segítsd a szegényeket, gyógyítsd a betegeket, légy hozzájuk továbbra is jó szívvel. De a harcot fejezd be, a kardot tedd le, nem kell több vérontás.
Másnap Márton odaállt a kapitány elé, és így szólt:
- Én már többé kardot a kezembe nem veszek, mert Isten seregébe akarok beállni!
Attól fogva kard nélkül lovagolt. Kard helyett Kereszt volt a kezében, s ha az ellenség meglátta a magasra emelt keresztet, leborult elé és megadta magát.
Később kilépett a hadseregből, hogy még több ideje legyen segíteni a szegényeken. Adományokat gyűjtött, ispotályokat, kórházakat épített, és gyógyította a szegényeket.
Vándorlásai során elért Franciahonba, Tours városába. Volt ott egy nagy templom, amit Apátságnak neveztek. Annak az apátságnak már nagyon öreg volt a püspöke, és nemsokára meg is halt. Új püspökre volt szükség. Vajon ki legyen az? Legyen Márton – gondolták az emberek, mert szerették őt. Márton pedig egyre gyakrabban álmodta azt, hogy püspöki ruhában áll, és szembeszáll a pogányokkal, akik nem hisznek Istenben. Ő azonban nem akart püspök lenni, mert jobban szerette az egyszerű életet. Így aztán körül nézett, hová is bújjon, hogy ne találják meg. Hirtelen eszébe jutott:
-A libák! Elbújok a libák közé, ott nem talál rám senki.
De az emberek csak jöttek, és a nevét kiáltozták. Márton csak lapult a szűk libaólban, s várta hogy elmenjenek onnan. A libák azonban gágogni kezdtek. Egyre hangosabban és hangosabban gágogtak, míg az emberek végre felfigyeltek rájuk:
-Mi lehet ez a nagy gágogás? Nézzük meg!
Így aztán megtalálták Mártont. Ő előbújt, s homlokán egy csillag ragyogott. Az emberek ámulva nézték, és egy emberként kiáltottak fel:
-Éljen a püspök! Éljen Tours új püspöke!
Mártont tehát püspökké választották, a libákat pedig, akik elárulták őt, még aznap este megsütötték, és megették.
Márton sokáig élt, és sok szegény emberen segített. Amikor meghalt, a koporsóját kivitték a temetőbe. Elterjedt a híre, hogy amerre viszik őt, azon az úton minden beteg meggyógyul. Két vak koldus éppen arrafelé ment, egyenesen szembetalálkozott a menettel, ami a koporsót vitte. S lássatok csodát! Ahogy a menet melléjük ért, az egyik felkiáltott:
- Látok! Látok! Csoda történt! Visszatért a szemem világa!
Attól kezdve az emberek mindenfelé szobrokat, templomokat építettek az ő tiszteletére és hittek abban, hogy ezek megvédik őket a bajtól.
Márton napján pedig azóta is libasültet esznek, és azt tartják: „ Aki Márton napkor libát nem eszik, egész éven át éhezik!”
A libasült mellé pedig akkora rétest nyújtanak, amekkora az a köpönyeg volt, amit kardjával kettévágott.

Márton napja, mint időjóslás napja:

A tapasztalat szerint Szent Márton napja körül legtöbbször elromlott az idő és leesett az első hó. Ha hó esett, akkor azt mondták, hogy Szent Márton püspök fehér lovon jött.

Ha Márton napja fehér lovon köszöntött be, hosszú telet jósoltak, ha barna lovon jött, vagyis nem esett a hó, úgy tartották, karácsonyig nem is lesz. Ha kevés hó esett: Márton csak megrázta a szakállát.

"Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton, borongós tél" - mondja a rigmus.

Úgy tartották, hogy a Márton napra levágott lúd mellcsontja megmutatja, hogy milyen idő várható; ha barna volt: esős, ha fehér: havas telet vártak.

A galgamácsaiak szerint a Márton-napi jeges eső korai tavaszt jelent.

Göcseji hagyomány, hogy Márton hetében sem mosni, sem szárogatni nem szabad, mert különben marhavész lesz.

A népi megfigyelések szerint "ha Márton napján lúd a jégen áll, karácsonykor sárban botorkál".

A néphit szerint a Márton-napi eső nem jelent jót, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik.

Szent Márton-dal

Szent Márton hóban lovagolt,
lova a szélnél is gyorsabb volt.

Szent Márton lovagolt vígan,
meleg köpenybe burkoltan.

A hóban koldus vacogott,
nem viselt mást, hitvány rongyot.

"Ó, légy a segítségemre,
vagy megvesz az Isten hidege!"

Húzza Szent Márton a gyeplőt,
megáll a didergő előtt.

Szent Márton éles szablyája
a meleg köpenyt szétvágja.

Felét Szent Márton od'adja,
koldus hálásan fogadja,

de Szent Márton már vágtat el
köpenye másik felével.