Remy Bellau: Április

Remy Bellau: Április


Április, te évek éke,
fák reménye,
bolyhos bimbók szoptatója:
fényed jár a fák fölött,
ág között -
s búvó zsengéinket ójja.

Április, ha jössz, a rét
sok színét,
új virágát szórod, sárga,
piros, kék s kékeslila
bomlik a
feltündöklő szép világra.

Április, Zefíreid
lesnek itt,
fák alatt vidám szövetség:
hűvös hálót bontanak
hallgatag,
hogy a szép Flórát elejtsék.

Április, szelíd kezed
hinteget
szerteszét, bokorra, fára,
könnyű szirmot, harmatot,
s illatod
leng fölöttünk, mint a pára.

Április, te kedvesem
kedvesen
bomlószőke varkocsán is
ott lebegsz, nevetve rám,
s telt nyakán
úgy ragyogsz, akár a kláris.

Április, te Cypria
illata,
teste édes szusszanása:
rétjeid fölött remeg
istenek
jószagának földi mása.

Jössz, te hívó, jó idő,
s visszajő
mind, ki messze járt a télen,
s visszatér a lenge, szép
fecskenép, -
villan és fecseg ledéren.

A patakok partjain
kankalin
forgolódik s a vadrózsák,
liliomok táncosan,
rangosan, -
új ruháikat kibontják.

Ifjú lomb közt, fenn a fán
csalogány
ring az ágon és egyszerre
rápereg a szerelem
s hirtelen
dalra dobban borzas melle.

Visszatérsz s kényeskedőn, -
téli tőn,
rajtunk vágy fakad s a fáradt
tűz erünkben lángra kap,
szétszalad -
és szerelmünk újra árad.

Láthatod, hogy száll a méh
százfelé,
a virágról rabló kedve
új virágra lopja át
hímporát,
combocskáin rejtegetve.

Május fú majd el, te friss
Április,
csordul méz és sűrű gyanta,
érik mind a sok gyümölcs,
s önti bölcs
kellemét szétfútt hajadba.

S mégis téged zengelek
gyermeteg.
Gytheréa legszebb éke,
fák között és bokrokon
átoson
pillantásod égi fénye.

/Ford.: Radnóti Miklós/