William Shakespeare : Romeo és Júlia

William Shakespeare : Romeo és Júlia
             (részletek)


Két nagy család élt a szép Veronába,
Ez lesz a szín, utunk ide vezet.
Vak gyűlölettel harcoltak hiába,
S polgárvér fertezett polgárkezet.
Vad ágyékukból két baljós szerelmes
Rossz csillagok világán fakadott,
És a szülők, hogy gyermekük is elvesz,
Elföldelik az ősi haragot.
Szörnyű szerelmüket, mely bírhatatlan,
Szülők tusáját, mely sosem apad,
Csak amikor már sarjuk föld alatt van:
Ezt mondja el a kétórás darab.
Néző, türelmes füllel jöjj, segédkezz,
És ami csonka itten, az egész lesz.

 *********

5. SZÍN

Csarnok Capulet házában.

*****

ROMEO
Ki az a hölgy, ki ottan amaz úrnak
Ékíti karját?

SZOLGA
Nem tudom, uram.


ROMEO
A fáklya tőle izzóbb lángra lobban!
Szépsége úgy csüng az éj arculatján,
Mint fényes ékszer szerecsen fülén!
Túl szép e földre, nem való ide!
Ki hófehér galamb, ahhoz hasonló,
S aki körötte van, fekete holló.
A tánc után majd meglesem, hol ül
S érdes kezem kezétől üdvezül.
Szerettem eddig? Nem, tagadd le, szem.
Csak most látok szépet, ma éjjelen.

*******

ROMEO
Szentségtelen kézzel fogom ez áldott,
Szentséges oltárt, ezt a lágy kacsót,
De ajkam - e két piruló zarándok -
Jóváteszi s bűnöm föloldja csók.

JÚLIA
Zarándok, a kezed mivégre bántod?
Hisz jámbor áhítat volt az egész.
A szent kezét is illeti zarándok
És csókolódzik akkor kézbe kéz.

*******

JÚLIA
Menj nyomba, kérdezd meg nevét: - ha nős,
Akkor a sírom lesz a nászi ágyam.

DAJKA
A neve Romeo, egy Montague,
Nagy ellenségtek egyetlen fia.

JÚLIA
Ó, gyűlölet, te anyja szerelemnek.
Korán láttam meg s későn ösmerem meg.
Milyen csodás, csodás a szerelem:
Halálos ellenségem szeretem.

****

A régi láz most meghalt, üt az óra,
Új szerelemnek kell kigyúlnia.
A szép lány, kit imádott Romeója,
Nem szép neki, csak egy szép: Júlia.
Immár szeretik egymást mind a ketten,
Rokon-szemükbe lobbadoz a láng.
De a fiú a harctól visszaretten,
És szörnyű gát ijesztgeti a lányt.
Romeo, mint ellenség, szólni sem mer.
Nem vall neki, csak egyre bujdokol.
Júlia vívódik vad szerelemmel,
Ő sem találja édesét sehol.
De majd erőt, időt lelnek hamar
S megédesül az, ami most fanyar.

*****

2. SZÍN

Capuleték gyümölcsöskertje.

ROMEO
Csak a sebetlen gúnyol így sebet.
De csitt, mi fény nyilall az ablakon?
Ez itt Kelet és Júlia a Napja! -
Kelj, szép Nap, és az irigy holdat öld meg,
Mely már beteg és bútól sápadoz,
Mivel te, a szolgálólánya szebb vagy.
Ne légy cselédje hát, irigykedik rád.
Az ő avítt-zöld, Vesta-szűz-ruháját[6]
Viselje a bolond, de nem te; vesd le.
Ez itt a hölgyem! Itt az én szerelmem!
Ó, bár tudná, hogy az! -
Beszél, de nem hallom szavát: sebaj.
Szeme beszél, majd felelek neki.
Jaj, vakmerő én: nem hozzám beszél:
Az ég két legtündöklőbb csillagának
Tán dolga volt s megkérték, hogy szemével
Csillogjon addig, míg ők visszatérnek.
És hogyha fönn ragyogna a szeme -
A csillag elsápadna fényes arcán,
Mint mécs a napban, és szeme az égen
Úgy égne, hogy minden madárka dallal
Köszöntené, azt vélve, itt a hajnal.
Ni, most lehajtja arcát a kezére!
Ó, bár lehetnék kesztyű a kezén,
Hogy az arcához érjek!

JÚLIA
Jaj nekem.

ROMEO
Szól: -
Szólj újra, fényes angyal, mert az éjben
Fejem fölött nekem oly glóriás vagy,
Akár a mennyek szárnyas hírnöke,
A visszatorpanó, döbbent halandók
Fehéren-égre-ámuló szemének,
Míg nézik őt, hogy száll a lusta felhőn,
A lég hullámain és elvitorláz.

JÚLIA
Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?
Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el,
S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé
És nem leszek Capulet én se többé.

ROMEO
Hallgassak-e vagy szóljak-e neki?

JÚLIA
Csak a neved ellenségem, csak az: -
Te önmagad vagy és nem Montague.
Mi az a Montague? se kéz, se láb,
Se kar, se arc, se más efféle része
Az embereknek. Ó, hát légy te más név!
Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.
Így hogyha nem hívnának Romeónak,
E cím híján se volna csorba híred.
Romeo, lökd a porba a neved,
S ezért a névért, mely nem a valód,
Fogd életem.

ROMEO
Hadd fogjalak szavadnál.
Hívj édesednek s újra megkeresztelsz.
Így nem leszek már Romeo soha.

JÚLIA
Ki vagy te, ki az éjbe burkolózva
Megloptad az én titkomat?

ROMEO
Nevem
Nem mondhatom meg a számodra, nem.
Utálom a nevem, te drága szentség,
Mert néked ellenséged a nevem.
Ha írva volna, nyomban összetépném.

JÚLIA
Nyelvedről a fülem még nem ivott
Száz szót se, mégis ösmerem a hangját:
Nem Romeo vagy, nem egy Montague vagy?

ROMEO
Egyik sem, édes, hogyha nem óhajtod.

JÚLIA
Hogy jössz be hozzánk, mondd nekem s miért?
A fal magas, megmászni is nehéz
S halál e hely - hiszen tudod, ki vagy -,
Ha rokonaim rád találnak itt.

ROMEO
Szerelmem könnyű szárnyán szálltam által:
Kőgát sosem riasztja a szerelmet,
Mit megtehet, meri is a szerelmem,
Nem szeghetik utam rokonaid.

JÚLIA
De hogyha észrevesznek itt, megölnek.

ROMEO
Ó, több veszély van a te két szemedben,
Mint húsz kardjukban: nézz reám szelíden,
S nem árt nekem ádázkodó dühük.

JÚLIA
Jaj, a világért meg ne lássanak.

ROMEO
Az éj palástja eltakar előlük,
S ha nem szeretsz, hadd leljenek meg ők.
Hadd haljak inkább a haragjuk által,
Mint hogy szerelmed nélkül haldokoljak.

JÚLIA
De mondd, e helyre kicsoda vezérelt?

ROMEO
Szerelmem. Az unszolt keresni téged.
Adott tanácsot s én neki szemet.
Én nem vagyok hajós, de bárha volnál
Oly messze, mint a tengermosta partfok,
Ily áruért bizonnyal útrakelnék.

JÚLIA
Az arcomon az éj álarca, látod,
Másképp leányos pír kendőzné arcom,
Azért, amit ma éjjel elkotyogtam.
Az illem - ó -, az illem azt kívánná,
Hogy visszaszívjam, ámde félre illem!
Szeretsz-e? Majd így szólsz - tudom -: "szeretlek" -
S bízom szavadban, ámde mégsem esküdj,
Mert a szerelmeseknek hitszegésén
Jupiter[7] is kacag. Ó, Romeo,
Valld meg nekem nyíltan: szeretsz-e, kedves:
Ha azt hiszed, hogy könnyen kapsz meg engem,
Morcoskodom, nemet mondok kacéran,
Hogy udvarolj, másképp nem, a világért.
Szép Montague, lásd, lágy vagyok, nagyon,
S azt véled így, hogy könnyűvérű voltam,
De bízz te bennem, hűbb leszek tehozzád,
Mint kik ravaszdin kelletik maguk.
Talán magam is ezt teszem - bevallom -,
De észre sem vettem, mikor kilested
Bús vallomásom: most azért bocsáss meg,
S ne szalmalángnak tartsd beösmerésem,
Mit a sötét éj fölfedett neked.

ROMEO
Az áldott holdra esküszöm, kisasszony,
Mely a gyümölcsfákat ezüstözi -

JÚLIA
Ne arra esküdj, a hold változékony,
Havonta másul az körös futásán,
Attól szerelmed éppoly ingatag lesz.

ROMEO
Mire esküdjem?

JÚLIA
Semmire sem esküdj:
Vagy jól van, esküdj édes tenmagadra,
Bálványképemre, az én Istenemre
S hiszek tebenned.

ROMEO
Hogyha hű szerelmem -

JÚLIA
Nem, mégsem esküdj: bár tetszel nekem,
De ez az éji frigy sehogy se tetszik.
Oly hirtelen, meggondolatlan és gyors,
Akár a villám, amely elcikáz
S te azalatt még ki sem mondhatod:
"Villámlott." Édesem, jó éjszakát.
Szerelmünk bimbaját a nyári szellő
Virággá érleli, ha látlak újra.
Jó éjt, jó éjt! Oly csöndesen aludj,
Mint amilyen szívem nyugalma - úgy.

ROMEO
Hát így bocsátasz el, ily éhesen?

JÚLIA
Hát mit kívánsz ma éjjel, édesem?

ROMEO
Esküdj hűséget, mint tenéked én.

JÚLIA
Hisz én előbb esküdtem, meg se kértél.
Jaj, bár ne is esküdtem volna meg.

ROMEO
Ó, visszavonnád esküdet s miért?

JÚLIA
Hogy tiszta szívvel újra visszaadjam.
Ám arra vágyom, ami az enyém már:
Szerelmem oly nagy, mint az óceán
S oly mély, adok neked belőle, lelkem
S több lesz nekem: mindkettő véghetetlen.
Neszt hallok ott bent, Isten áldjon, édes!
Dajka a szobából Júliát szólítja
Megyek, dadus, szép Montague, legyél hű.
Várj egy kicsit, azonnal itt leszek.

Bemegy a szobába

ROMEO
Ó áldott, áldott éj! Mivel hogy éj van,
Félek, hogy az egészet álmodom csak,
Oly bűvös-bájos, túlédes valónak.

Júlia fönn visszatér

JÚLIA
Pár szót, szívem, aztán jó éjszakát.
Ha tisztesen szeretsz és célod az,
Hogy elvegyél, izend meg azt nekem
Azzal, kit elküldök hozzád ma reggel,
Hol és mikor tartjuk meg esküvőnket?
S én életem a lábadhoz rakom,
S követlek, én uram, akárhová.

DAJKA
(belülről) Kisasszony.

******

6. SZÍN

Lőrinc barát cellája.

Lőrinc barát és Romeo bejön

LŐRINC
Az ég e szent kötésre úgy nevessen,
Hogy majd ne korholja késői bánat.

ROMEO
Ámen, ámen. De jöjjön bár a bánat,
Nem éri föl a drága örömöt,
Mit kurta perc ád, hogyha látom őt.
Kulcsold kezünket szent igével össze,
A szerelem-ölő halál hiába ágál -
Elég, ha most enyémnek vallhatom.

LŐRINC
Szilaj gyönyörnek vége is szilaj,
Lázába pusztul el, mint tűz s a lőpor,
Mely csókolódzva hal meg: lásd, a méz is
Csömörletes, mihelyt túlontúl-édes.
S ennen-ízébe zápul el az étvágy.
Lassan szeress s szeretni fogsz sokáig.
Elkésik az, ki sürgeti bokáit.
Itt jő a hölgyed. Ó, ily könnyű láb
Sosem koptatta az örök követ.
Ökörnyálon is járhat a szerelmes,
Mely buja nyári légbe lengedez,
És nem bukik le, mert ábrándja könnyű.

Júlia jön

JÚLIA
Jó estét, én szent gyóntató atyám.

LŐRINC
Kettőnk nevében Romeo köszön majd.

JÚLIA
Én köszönöm, hogy ő nekem köszön.

ROMEO
Ó, Júlia, ha boldogságod oly nagy,
Mint az enyém, s ezt nálam ügyesebb vagy
Hirdetni, édesítsd lehelleteddel
A szomszéd léget; nyelved muzsikája
Beszélje, mily roppant öröm szakadt rám,
Hogy ez áldott találkán összejöttünk.

JÚLIA
Nem szóba, tartalomba van az érzés,
Magára büszke az, nem a diszére,
Ki tudja, mennyi az ő kincse, koldus,
Igaz szerelmed óriásra nőtt
S én már felét se bírnám latba vetni.

LŐRINC
Jertek velem, egykettő végezünk.
Majd részesültök az egyházi kegybe,
Én adlak mindjárt kettőtöket egybe.

Elmennek

3. SZÍN

Temető. Capuleték kriptája.

Páris, Apród virággal, fáklyával jön

PÁRIS
Add a fáklyát, fiú, s eredj odább.
Nem, oltsd ki inkább, mert még észrevesznek.
Feküdj le ottan a fenyők alá.
Szorítsd füled az üreges talajra.
Így hogyha lépés rezzen a síroktól
Lyukas, kivájt, behorpadt temetőn,
Meghallod: és füttyents nekem azonnal,
Jelezd, mihelyt valaki közeleg.
Add a virágot. Tedd parancsomat, menj.

APRÓD
(félre) Félek kicsit, hogy egyedül leszek
A temetőben, ámde rajta, menjünk. (El)

PÁRIS
Édes virág, nászágyadon virág lesz:
De mennyezetje - jaj - por és kövek!
Édes harmattal öntözöm meg éjjel,
Harmat híján bánat-facsarta könnyel:
Nap szállatával gyászolom sirod,
Meghintem a virággal és sirok.
Apród füttyent
A fiú jelt ád, most valaki jön.
Mily átkozott láb bolyg itt éjszaka,
Zavarva gyászom és igaz szerelmem?
Fáklyája van? Hát rejts el akkor, Éj! (El)

Romeo és Boldizsár fáklyával és csákánnyal jön

ROMEO
Add a csákányt s a faltörő-rudat.
Itt a levél s reggelre kelve vidd el
És nyújtsad át uramnak és atyámnak.
Add a fáklyát: ha kedves életed,
Állj félre s bármit látsz vagy hallasz itten,
Munkámban engem semmiképp se bolygass.
Leszállok a Halál ágyába hát,
Hogy lássam újra édesemnek arcát.
Főkép pedig, hogy ujjáról lehúzzam
A drága gyűrűt - fontos ügybe lesz rá
Szükségem: így hát eredj, siess: -
De hogyha visszatérsz és leskelődöl,
Mit művelek később, hát istenemre,
Ízekre téplek, és a tagjaiddal
Szórom be ezt a kapzsi temetőt:
Az óra és a szándékom szilaj-vad,
Vadabb, dühösebb és iszonytatóbb, mint
Éh tigris és a bőgő óceán.

BOLDIZSÁR
Megyek, uram, megyek, már nem zavarlak.

ROMEO
Így vagy barátom. Vidd el innen ezt,
S élj boldogul: jó ember, Isten áldjon.

BOLDIZSÁR
(félre) Azért csak a közelbe bújok el:
Olyan csúnyán néz, rosszban sántikálhat.

(Hátrahúzódik)

ROMEO
Te ronda bendő, pucra a Halálnak,
Jóllakva a legszentebb földdarabbal,
Büdös állkapcád fölfeszítem és új
Ételt tömök beléd, hogy meggebedj!

Feltöri a kripta ajtaját

PÁRIS
Ez a száműzött, dölyfös Montague.
Ő ölte meg az Édes drága bátyját,
Bújába halt meg ez a szép teremtés.
Most idejött, a hitvány, meggyalázni
A holtakat: de végezek vele. (Előrelép)
Megállj cudar munkádba, Montague!
Hát mit keres a bosszú a siron túl?
Aljas rüpők, hadd végezzek veled.
Add meg magad, jöjj, mert meghalsz azonnal.

ROMEO
Meg, meghalok, azért jövök ide.
Az átkozottat, jó fiú, ne bőszítsd.
Fuss, hagyj magamra: nézd a holtakat,
Tőlük riadj el, az Istenre kérlek.
Fejemre új bűnt, ifjú, ne tetézz,
Ne ingerelj, uszíts: eredj, eredj!
Az égre, jobb szeretlek, mint magam,
Hisz enmagam ellen hozom a fegyvert,
Ne késlekedj, menj: élj s ámulva mondd,
Elkergetett egy irgalmas bolond.

PÁRIS
Nem engedlek, hiába is rimánkodsz,
Végzek veled, mint egy földönfutóval.

ROMEO
Tehát kihívsz? No rajta, kezdd, fiú.

BOLDIZSÁR
Jaj, Istenem, vívnak, hívom az őrt. (El)

Páris lerogy

PÁRIS
Ó, jaj, megölt! Ha van szivedbe részvét,
Nyisd föl a kriptát, fektess Júliához.

Meghal

ROMEO
Megesküszöm, így lesz. Hadd lássam arcod. -
Mercutio nemes rokonja, Páris.
Mit is beszélt az úton a legényem,
Míg zaklatott főm nem figyelt reá? Azt,
Hogy Páris megkérette Júliát:
Nem ezt beszélte? Vagy álmodtam ezt? -
Őrült vagyok és hallva Júliáról
Ezt képzelem? Ó, adsza a kezed,
Beírtak a Balsors könyvébe, vélem!
Dicső a sír, amelybe eltemetlek,
Nem, fárosz[16] ez, legyilkolt ifjúember,
Mert Júlia van itt, szépsége fénylik,
S a kripta tőle tündér bálterem lesz.
Nyugodj, halott, kit egy halott temet.
Párist a kriptába fekteti
Hányszor vidul föl a halál előtt,
Aki halódik. Ápolói mondják,
Ez az utolsó lobbanás: mi hát most
E lobbanás? Ó, szívem! asszonyom!
Lehed mézét kiszívta a Halál,
De nincs hatalma a szépségeden:
Nem tört le: szádon-arcodon bíborlik
Szépséged zászlaja, és a Halál még
Nem tűzte ott ki sárga lobogóját.
Tybalt, te vagy e véres szemfedőbe?
Ó, mit tehetnék mást javadra, mint hogy
A kéz, amely szétvágta ifjuságod,
Lerontsa azt is, aki ellened tört?[17]
Miért vagy oly szép mostan is? Talán
Beléd szeretett az üres Halál,
S e semmi, ösztövér, utálatos Rém
Itt a sötétben tart mint kedvesét?
Én féltelek, hát véled maradok.
Nem moccanok többé a zordon éjnek
E kastélyából: itt leszek, csak itt,
Férgekkel, a szolgáló-lányaiddal
Itten tanyázom mindörökre majd,
S lerázom a bal csillagok igáját
Ez életunt testről. Szem, nézd utolszor!
Öleld utolszor, kar! s te száj - lehellet
Kapuja - ez igaz csókkal pecsételd
Örök alkum az uzsorás Halállal.
Jöjj, zord kisérő, szörnyű kalauz!
Kétségbeesett révész te, s verd a szirthez
Viharba fáradt, hányatott dereglyém.
Érted, szerelmem! (Kiissza az üveget)
Ó, hű patikáros,
Gyors a szered. Így, egy csókkal halok meg. (Meghal)

Lőrinc barát bejön

LŐRINC
Jaj, Szent Ferenc, segíts. Hányszor botolt meg
Vén lábam a sírokba! Ki van itt?

BOLDIZSÁR
Egy jó barátod s régi ismerősöd.

LŐRINC
Áldás reád hát. Mondd nekem, barátom,
Miért világít az a fáklya
Pondróknak és a vaksi koponyáknak?
Nyilván a Capulet-kriptában ég.

BOLDIZSÁR
Ott ég, atyám, és a gazdám is ott van, akit szeretsz te.

LŐRINC
Ki?

BOLDIZSÁR
Hát Romeo.

LŐRINC
Mióta van ott?

BOLDIZSÁR
Jó félóra óta.

LŐRINC
Jöjj vélem a kriptába.

BOLDIZSÁR
Nem merek.
A gazdám azt hiszi, hogy hazamentem,
S irtózatos halált igért nekem,
Ha maradok s utána leskelődöm.

LŐRINC
Hát csak maradj. Magam megyek. De félek,
Egyszerre csak rossz sejtelem fog el.

BOLDIZSÁR
Én azt álmodtam a fenyő alatt itt,
Hogy a gazdám kihívott valakit
S leszúrta a kardjával.

LŐRINC
(előremegy) Romeo!
Jajjaj, miféle vér fertezteti
A kriptaboltnak sziklacsarnokát?
S miért e bitang és vérfüstölte kardok
Oly mocskosan a béke otthonában?
Bemegy a kriptába
Romeo! Ó, halálsápadt! Mi, Páris?
Vérébe fagyva. Ó, mily átkos óra
Okozta ezt a szörnyű balszerencsét!
Júlia ébredez.

Júlia ocsúdik

JÚLIA
Ó, jóságos atyám, hol az uram?
Emlékezem, hogy hol kell lenni nékem
S ott is vagyok: de hol van Romeóm?

Künn zaj

LŐRINC
Zajt hallok. Asszonyom, jer a halálnak,
Ragálynak és lidércnek e lakából.
Nagyobb erő tört ránk, hiába küzdtünk,
Tervünk dugába dőlt: siess, jer innen:
Holtan hever urad - a kebleden -,
És Páris is: jer velem, elhelyezlek
A szent apácák zárdájába majd.
Ne kérdezősködj, mert közelg az őrség,
Jer, Júliám! (Új zaj) Én nem merek maradni.

JÚLIA
Csak menj, siess. Nekem maradni kell.
Lőrinc el
Mi ez üveg? a kedvesem kezében?
Ó, méreg ölte meg idő előtt.
Huncut, kiinni mind, nem hagyni egy
Baráti csöppet, hogy hozzád vigyen?
Megcsókolom szád. Tán csüng rajta pár
Csöpp, hogy halálba üdvözítsen engem.
(Megcsókolja) Szájad meleg.

ELSŐ ŐR
(künn) Vezess, fiú: - na merre?

JÚLIA
Mi ez a zaj? Jöjj, drága tőr!
Kirántja Romeo tőrét
Ez hüvelyed. (Magába döfi) Itt rozsdásodj te: ölj meg!

Romeo holttestére rogy s meghal. Őrség jön Páris apródjával

APRÓD
Ez az a hely, ahol a fáklya ég.

ELSŐ ŐR
Egyadta vér a kriptabolt alapja.
A temetőbe! Mindenkit lefogni.
Néhány őr el.
Siralmas látvány! Itt a gróf megölve.
Júlia vérzik: még meleg, de újra
Meghal, kit már két napja eltemettünk.
Fuss a herceghez - te Capuletékhez -
Verd föl a Montague-kat - mind kutatni.
Itt látjuk őket a sírbolt alapján,
De hogy mi volt a gyászuk bús alapja,
Azt majd csak a vizsgálat látja végül.

Több őr visszajön Boldizsárral

MÁSODIK ŐR
Itt Romeo legénye, künn találtuk.

ELSŐ ŐR
Míg nem jön a herceg, vedd őrizetbe.

Több őr visszajön Lőrinc baráttal

HARMADIK ŐR
Itt egy barát, remeg, sóhajtozik, sír:
Ezt a vasat, csákányt őnála leltük,
A temető ezen felén lopódzott.

ELSŐ ŐR
Nagyon gyanús: fogoly lesz a barát is.

Herceg kíséretével jön

HERCEG
Mi balszerencse ébred ily korán,
Hogy hajnali ágyunkból is kiűz?

Capulet, Capuletné és mások jönnek

CAPULET
Mi baj lehet, hogy így üvöltenek künn?

CAPULETNÉ
A nép az utcán Romeót kiáltoz,
Más Júliát, más Párist, s mind rohannak
Vad jajgatással a kriptánk felé.

HERCEG
Mi rémület riasztja a fülünket?

ELSŐ ŐR
Herceg! Páris gróf itt hever megölve.
Itt Romeo halott - s itt Júlia -
Halott volt már - meleg, és újra meghalt.

HERCEG
Derítsd föl: e vad gyilkolás miként volt?

ELSŐ ŐR
Itt egy barát, itt Romeo legénye.
Szerszámokat cipelnek, hogy kinyissák
Halottaink tanyáját.

CAPULET
Ó, Ég - ó, asszony, nézd, vérzik leányunk!
E tőr eltévedt - ni, a hüvelye
Üres emitt Montague oldalán.
Lányunk szivébe csúszott: - rossz hüvelybe.

CAPULETNÉ
Halálharang nekem ez a halálkép:
Aggságomat kondítja sír felé.

Montague és mások jönnek

HERCEG
Jöjj, Montague, ma fölkeltél korán,
Lásd, mily korán feküdt le gyermeked.

MONTAGUE
Ó, herceg, hitvesem meghalt ma éjjel,
Nem élte túl fia száműzetését.
Mi új csapás zendül vénségem ellen?

HERCEG
Nézz s látni fogsz.

MONTAGUE
Ó, neveletlen, mondd hát, illik-e
Apád előtt a sírba tolakodni?

HERCEG
Zárjuk le kissé a vád ajkait,
Míg tisztázzuk a kétes dolgokat,
S megtudjuk kútfejük, való lefolytuk:
Akkor magam leszek bútok vezére,
Halálba is viszlek, ha kell: de addig
Szolgálja a gyászt néma béketűrés. -
Hozzák elémbe a gyanúsokat.

LŐRINC
Én, én vagyok, ki tenni képtelen,
A leggyanúsabb, mert e szörnyű rémtett
Idő s hely is mind-mind csak ellenem vall.
Itt állok én, terhelve-mentekezve,
Vádolva s egybe védve önmagam.

HERCEG
Hát add elő, mit tudsz te a dologban?

LŐRINC
Rövid leszek, hisz a lélegzetem
Kurtább, semhogy hosszú mesére futná.
Ott Romeo - halott -, Júlia férje -
Ott Júlia - halott -, hű hitvese.
Titokban én eskettem össze őket,
Tybaltot aznap ölték meg s miatta
A vőlegényt száműzték városunkból.
Júlia érte sírt és nem Tybaltért.
Te, hogy keservét enyhítsd, elgyürűzted,
Erővel is férjhez akartad adni
Páris grófhoz - Júlia fölkeres,
Rimánkodik dúlt arccal, hogy segítsek,
Mentsem meg őt a másik esküvőtől,
Másképp cellámban öli meg magát.
Hát adtam néki - mert tudok keverni -
Álomhozó italt, s úgy is hatott ez,
Amint kívántam, a halál szinébe
Burkolta: közben írtam Romeónak,
Hogy itt legyen e rémes éjszakára
S kölcsön-sírjából hozza ki velem,
Mert az ital varázsa épp ma szűnt meg.
De a levélvivőm, János barát,
Útjába megrekedt és tegnap este
Levelem visszahozta. Így az órán -
Mikor ébredni kellett Júliának -
Magam jöttem kivinni őt a sírból.
Azt hittem, a cellámba rejtem el majd,
Míg Romeónak írást küldhetek: -
De hogy megérkezem - az ébredése
Előtt pár perccel -, két halott hevert itt,
Nemes Páris gróf és hű Romeo.
Júlia ébred, kértem esdve, jöjjön,
Viselje tűrve az Ég rendelését:
De erre zaj riasztott el a sírból,
Ő bánatában nem akart követni,
S - úgy rémlik - aztán végezett magával.
Csak ezt tudom. Nászába beavattuk
Dadáját is, s ha bármi balra fordult
Az én hibámból, úgy vén életem
Legyen az áldozat - pár óra van még -
Ezt sújtsa le a törvény szigora.

HERCEG
Szent férfiúnak ösmertünk mi mindig.
Hol Romeo legénye? Mit tud ez?

BOLDIZSÁR
Hírt vittem néki, hogy Júlia meghalt,
Ő lóhalálban indult Mantovából,
Mindjárt a sírhoz jött, ide a sírhoz -
Meghagyta, ezt az írást adjam át
Az apjának korán, és benn a sírban
Halált igért nekem, ha nem megyek.

HERCEG
Add azt az írást - majd beléje nézek -
A gróf apródja hol, ki őrt hivott?
Hát mit művelt itt, fickó, az urad?

APRÓD
Az asszonya sírjához jött virággal.
Rám szólt, hogy álljak félre, félreálltam.
Egy fáklyás ember a sírt feszegette,
Hát akkor a gazdám kirántja kardját,
Én meg futok s tüstént hívom az őrt.

HERCEG
Ez írás a barátot igazolja.
Így volt szerelme s Júlia halála.
Azt írja itt, mérget vett egy szegény
Patikárostól s a kriptába jött
Meghalni és Júliához feküdni.
Hol vagytok, ellenségek? - Capulet -
Montague - lám gyűlölségtek mily átok:
Szerelemmel gyilkolta meg az Ég
Örömetek, s én, mert tűrtem viszálytok,
Két atyafit vesztek: - így bűnhődünk mind.

CAPULET
Ó, Montague bátyám, add a kezed:
Ez a leányom özvegydíja, többet
Nem kérhetek.

MONTAGUE
De én többet adok:
Szobrot emelek néki sáraranyból,
És mindaddig, amíg Verona áll,
Nevének nem szabad elmúlnia,
Ragyogjon a hű, tiszta Júlia.

CAPULET
S én egy arany-Romeót veretek
Arája mellé: mártír-gyermekeknek
Így áldoz a koldusi szeretet.

HERCEG
Zord békülést hoz e mogorva reggel,
Fejét a nap se dugja ki nekünk.
Ezt megvitatjuk még a többiekkel,
Aztán kegyelmezünk és büntetünk:
Mert még regékbe sincsen arra szó,
Mit szenvedett Júlia s Romeo.