2012. február 18., szombat

Thurzó Lajos: Rügyfakadás



Thurzó Lajos: Rügyfakadás

Száguldó, nagy harci éneket
illene harsogni most,
megfújni friss tüdővel érces hangú
tavasz-trombitákat.
De nálunk béke leng be rétet, harmatost,
s csak csendesen ölelni tudom a kis, fehér harangú,
lázban kifeslő kerti fákat...

Csak hallgatni lehet ilyenkor,
földdel összenőve,
mezők felett és hegyek alján,
s tartani a lelkem karján
a napnak, a szélnek:
márciust,
szerelmes, szép gyermekét az évnek.
Csak állni és hallgatni tud most
mélyen az ember,
felhők fehér gyapját simogatni,
dolgos izmoknak kenyeret köszönve könnyel,
mert leszámolt már minden bús közönnyel,
ki a fák pörsenéses hegyéből
új életünk hajnalát látja pirosan kibújni,
s a szíve táját a hűvös széllel
szeretné fújni,
mert oly forró az és repdeső,
csintalan is már,
mint égi azúrban elvesző,
illanó kismadár...

Kitárult íme, itt van minden:
a mi vetésünk, rügy, zsíros pórusok, táguló kövünk:
giliszták nyirkos vonalán humusz porhanyul,
s traktorok új énekétől zeng áldott rögünk.
Korbácsnak, robotnak, úrnak alkonyul,
s méz buggyan a fák vörhenyes kérge alul...
Orrom tágul: nem ül már sehol penész,
sok ízes és merész
illat párolog puhán
igaz március idusán...

Tavasz morajlik,
folyók kavargó árja zajlik.
Új, harmatos pázsit öle csábít,
híznak a zöldek.
Égre kunkorog kéményünk füstje,
loccsan és csilingel napsugár ezüstje:
tanyák lubickolnak benne és földek...

Holnap már gólyát intek meg kalappal,
s kiülök pirosan egy zengő, hintás ágra,
hogy ráköszöntsek a szívemmel meg a tavasszal
a feltáruló dolgos, új világra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...