Johann Wolfgang Goethe - Ezer alakban...
Ezer alakba rejtőzhetsz előttem,
Csupa-Kedvesség, látom, mind te vagy;
futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten,
s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy.
A karcsu ciprus ifju erejében,
Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy;
a folyam zsongó hullámtengerében,
Csupa-Hízelgés, ott is csak te vagy.
Ha a szökellő vízsugár kibomlik,
Csupa-Játék, nekem az is te vagy;
a felhőben, amely épülve omlik,
te Csupa-Tánc, téged látlak: te vagy.
Rét szőnyegében ragyogó virágok:
te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy:
hol ezerkaru repkényt kúszni látok,
ó Csupa-Ölelés, ott is te vagy.
Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre,
Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy;
a tiszta ég szent legét belehellve,
Csupa-Szív-Üdve, italom te vagy.
Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem,
Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy;
és mikor Allah száz nevét idézem,
minden nevének visszhangja te vagy.
Johann Wolfgang Goethe -
Szerelmes, minden alakban
Bár volnék fürge hal,
mely táncol és nyilall.
Ülnél a horognál,
engemet kifognál.
Bár volnék fürge hal,
mely táncol és nyilall.
Bár volnék drága ló,
kisasszonynak való.
Vagy hintód, mely ölében
útravinne szépen.
Bár volnék drága ló,
kisasszonynak való.
Bár volnék én arany,
szolgád úntalan.
Kiadnál és mindig újra
visszatérnék gurulva.
Bár volnék én arany,
szolgád úntalan.
Volnék hű, szüntelen,
s újulna kedvesem.
Ígéreten kötözne,
otthon ülnék örökre.
Volnék hű, szüntelen,
s újulna kedvesem.
Bár volnék öreg,
ráncos és hideg;
Bármit megtagadnál,
az se volna baj már.
Bár volnék öreg,
ráncos és hideg.
Bár volnék majom,
mókás, víg nagyon;
fájna valami néha:
elűzné azt a tréfa.
Bár volnék majom,
mókás, víg nagyon.
Volnék bárányszelíd,
oroszlán, büszke szív;
híúz-szemmel figyelnék,
szereznék róka-elmét.
Volnék bárányszelíd,
oroszlán, büszke szív.
Volnék bármilyen,
tiéd volnék, szívem,
királyi adománnyal
adnám magam által.
Volnék bármilyen,
tiéd volnék, szívem.
De én csak én vagyok,
vedd, amit adhatok!
És ha tán kevesled,
fess magadnak szebbet.
De én csak én vagyok,
vedd, mit adhatok.
(Nemes Nagy Ágnes fordítása)
Johann Wolfgang Goethe - Könnyek vigasza
Mért vagy oly szomorú, mikor
itt mindenki nevet ?
Valld csak be: sirtál, biztosan;
mutatja a szemed.
S ha sírtam is, elbújva - az
nekem volt fájdalom;
s oly édesen szakad a könny:
könnyít a kínomon.
Barátok vidám köre hív,
ne vesd meg a szivét,
s ha vesztettél, közöld velünk,
mi az a veszteség.
Ti mulattok, s nem sejtitek,
engem, szegényt, mi bánt.
Nem veszteséget siratok,
csak egy, csak egy - hiányt.
Akkor meg rázd föl magadat !
Fiatal vagy. A te
korodnak van még mersze és
küzdeni ereje.
Azt megszerezni nem tudom,
ahhoz kevés vagyok.
Úgy ragyog, és oly messze, mint
fönt az a csillag ott.
Csillagra nem vágyunk. Ha szép,
hát örülünk neki,
s a derűs éjben jólesik
rá föltekinteni.
Tekintek én rá, napra-nap
s ez minden gyönyöröm;
de éjeim hadd sírjam át,
míg jólesik a könny.
( Szabó Lőrinc fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése