Ady Endre : Csukott szemű csókok:

Ady Endre : Csukott szemű csókok

Hogy csókosat egyszerre álmodunk,

Csak ennyit tudok róla.

Istenem, az-e, akit gondolok?

Mindig megérzem,

Mikor lecsúszik a takarója.

Mi már talán sohse találkozunk

Bús vándorok mi ketten.

De ott vagyok, mindig, mikor kíván

És ő is eljött,

Akármilyen idegent szerettem.

Lehet, hogy dús, fekete a haja,

Ilyen hajat kívánok.

S óh jaj, az ő dús, fekete haját

Hányszor hozták el

Arcomra kócos, szőke leányok.

Még egyszer fogom más csókjainál

Szemeimet lezárni:

Majd ha ő is így csókol valakit,

Csukott szemekkel,

Mert engem nem bírt már tovább várni.

Csókokban élő csóktalanok:

Ady Endre 

Mindent akartunk s nem maradt 

Faló csókjainkból egy falat, 

Vágy, emlék, bánat, cél, okság, 

Egy pillanatnyi jóllakottság. 

Vonaglottunk bízón, nagyon,

Hűs estén és hideg hajnalon. 

Pállott harctér szegény testünk 

S jaj, örömre hiába lestünk. 

Roskadjunk le a Sors előtt

Két gyáva, koldus csókmívelők. 

Mindegy, kik küldték, kik adták, 

Nem ért a csókunk egy fabatkát.

Több voltunk, jaj, tán kevesebb,

Mint a hajrás, kis szerelmesek. 

Túl vánkoson, leplen, ingen 

Sírva láttuk meg: ez se Minden. 

Be búsak vagyunk, be nagyok,

Csókokban élő csóktalanok, 

A Végtelent hogy szeretjük: 

Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.

Csók és imádság:

Ady Endre 

Uram, bántottál, űztél, megaláztál,

Sokféle ostort suhogtatott kezed, 

Te tudtad, miért.

Kis szolgád bizton nagyokat vétkezett. 

Hajh, bűnös voltam, nótáid elloptam,

Nőid csókoltam s kortyongattam borod. 

Méltán sujtott rám 

Könnyben áztatott, sós, éles ostorod. 

Minden bűnömből külön ostort fontál,

Csöpp, beteg vérem sokszor kiütközött,

Ám csók-ostorod

Legfájóbb ostor ostoraid között. 

Uram, utólszor evvel ostorozz meg

Nagy bűnök után méltán, fájón, nagyon 

És azt az asszonyt, 

Kire korbácsolt, rossz szívemet hagyom.

Csók az ájulásig:

Ady Endre

Ez az ájulásig-csók hona,

Rettegi a paraszt babona 

S valahol, vad, erdő-szakálas

Szatír-képű, bús hegyek alján 

Fekszik, mint egy nagy, fiatal lyány.

Mikor rásüt a Hold, megremeg

S elébe roskadnak a hegyek,

Fehér halmait nyögve áldják, 

Szent forrásaira borulnak 

És csókba, könnybe, vérbe fulnak. 

Jaj annak, aki már erre járt,

És jaj, aki itt asszonyt talált, 

Maró szája sohse lakik jól, 

Ajka, foga, szíve elvásik, 

De csókolni fog ájulásig.

Egy csókodért : Ady Endre 

Elmúlt a régi, tiszta vágy, 

Amellyel egykor környezélek,

Epesztő, forró, balga láz 

Égető lángja sorvaszt érted, 

Egy csókodért mindent od'adnék 

Egy csókodért nem kell az élet! 

Egy forró csók, egy ölelés...

Lázas szívünk összedobogna... 

Aztán jöhet, mit bánom én, 

A kárhozatnak égő pokla! ...

Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre 

Eléggé gyötrő, kínos volna!

Csókok:

Ady Endre 

Valami szent, nagy éjszakán

Vad nászban megfogant az élet 

S azóta tart a nász örökké, 

Minden kis mozgás csókba téved. 

Csókok világa a világunk, 

Csókban fogan a gondolat,

Kicsi kis agyvelő-csomócskák

Cserélnek tüzes csókokat 

S a legforróbb csókból szület meg 

A legszebb, legnagyobb ige, 

Mely hódítóan csap belé 

A végtelenbe, semmibe.

S a leglanyhább csókból fakadt ki 

A szürkeség, a régi mása: 

Nincs vad párzás, nincs tüzes csók ma 

S nincs a világnak messiása. 

Úgy van talán: szép a világ s jó,

Mi vagyunk satnyák, betegek, 

Jégfagyos csókokban fogantunk 

S a fagy a lelkünk vette meg. 

Szent kéj a csók és szent az élet, 

A párzás végtelen sora 

S átok a csók, átok az élet,

Ha nincs a csóknak mámora. 

Az eltűrt csókok tunya nászán, 

A langyos csókok éjjelén 

Az átok egyre nő fölöttünk 

S így lesz az élet lomha, vén 

S így leszünk mi, párzó királyok,

Kopottak, búsak, betegek, 

Kiknek csókolni szomjas tűzzel 

Már nem szabad és nem lehet. 

Ha szomjas ajkak szomjas csókot 

Csak szomjas ajkra hintenek, 

Ma ez a föld üdvök Olimpja 

S nem laknak itt: csak istenek.