Onódy Csaba : Ötvenen túl
A temetőben a sír felé
Az öreg lomb suttogva köszön.
Századszor látja lehajtott fejed
A kitaposott parcella-közön.
Te visszabólintsz - öntudatlan
És csendben mész tovább...
Sok itt a sár, a gaz,
S még beljebb, lejjebb van apád.
Sok sír jön szembe:
"A mi Évikénk. Élt tíz évet."
Elbámulod unottan a sárga fruska-képet.
Hát itt vagy. Megérkeztél - mondod.
És most ettől megijedsz.
Itt vagy és ennyi...
S ha nem, akkor mennyi,
Ha innen még kimehetsz?
S a sír... Hogy néz ki már megint,
A virág száraz, kopott a kereszt,
Le kéne festeni, mint otthon az ereszt.
Maradt még festék,
Hát majd barna lesz,
De itt a tél mindjárt,
Idén már úgysem érdemes.
Most kapa kell!
Szatyrod a szomszéd sírra teszed,
Hozzá nem jönnek ilyenkor,
Tudod, hisz régen ismered.
Lassan kész vagy...
Most jólesne egy cigi,
De fúj a szél, a gyertyát
Sem tudtad meggyújtani.
A sír már rendben.
Magadban apádhoz beszélsz,
Hogy mi sikerült eddig
És még mit remélsz.
Aztán elindulsz. Bizonytalan...
Visszanézel: igen, a kereszt laza,
Végül hátat fordítsz, s nem tudod,
Most voltál otthon, vagy most indulsz haza...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése