Wass Albert: Lombhullás ünnepén
Mikor az erdőn,
a lélekerdőn,
már félve lapul egy őszi sejtelem,
s a legelső leröppenő levél
ravatalozva áll a lelkeden,
és eltemeted néma döbbenettel:
hej, eltemetsz utána ezer-annyit!)
ezt megsirathatod,
hiszen ez a legelső halott,
lelkednek első igaz bánata.
Nem szégyen, hogyha sírsz.
Ha majd az ősz lecsalta mind
aranylombját a régi fáknak,
mesélheted az unokáknak:
“napról-napra úgy gyöngült a fény...”
– mesélheted –
“halálra táncolta magát a Napsugár
lombhullás ünnepén!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése