Tóth Árpád : A MERENGÉSHEZ
Merengés, ó, merengés, mélyén a csöndes éjnek
Rejtelmes látcsövünk, szelíd kristályu lencse,
Mért néz ma rajtad újra a csüggedt, árva lélek,
Kutatva: sorsa éjén arany planéta leng-e?
Merengés, ó, merengés, oly írral telt szelence,
Minővel látni kenték szemük varázsló vének,
Hogy szirtek rejtett kincsét előttük megjelentse,
Ó, mért mutatsz megint fényt a lélek bús szemének?
Merengés, ó, merengés, hisz hazugok a fények,
S mint sós lehű lagúnán a cifra, vén Velence,
Csak ringasz renyhe tükrén a könnyek tengerének -
A tétlen búsulótól elfordul a szerencse,
És meg nem könyörülnek őrajta semmi mélyek,
Sem fenn az égi szférák őnéki nem zenélnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése