Szergej Jeszenyin: Erdőn átal ment anyám
Erdőn átal ment anyám Iván-éjszakáján.
Csatakos, hideg fűben botladozott árván.
Lépett sások élire, bogáncs tövisébe,
tépte horgaskarmú ág - sírdogált szegényke.
Éles fájás járta át, ledölt gyolcsfehéren,
feljajdult és szült fiút mohos fák tövében.
Szült világra, gyönyörűre: gyephant volt
a párnám,
ékességes pendelyem hajnali szivárvány.
Így születtem, Iván-éj kedves unokája,
szerencsét bűvölt fölém öreg fák homálya.
Csakhogy nem kell énnekem ajándék-
szerencse:
magam útját vakmerő lábam hadd keresse.
Vagy tán jobb lesz piheként kék egekbe
tűnni,
pihe-nyájjal csöndesen a semmibe merülni.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése