Nyíló, fehér cseresznyeághoz
Törékenyül hasonlitasz,
Jössz, hogy utamra fényt sugározz,
Mint mennyből földre szállt vigasz.
Körülsuhog sok lenge selymed,
Tested földet sem ér talán,
Lábtól fejig a könnyű termet
Mint álomkép, lebeg csupán.
Ruhád redőiből eredve,
Mint márvány kél ki alakod,
S a könnynek, üdvnek ötvözetje:
Izzó szemed rabul fogott.
Ó, szerelemnek boldog álma,
Mese-menyasszony, szép, szelíd,
Ne mosolyogj, ne idézd rám ma
Megejtő kedvességeid!
Mert megvakít varázsod éje
Örökre, ha te akarod,
Suttogó hangod hő zenéje
S hűsen ölelő két karod!
De most egy fájó gondolatnak
Fátyla forró szemedre hull:
Vágyaidra, mik elragadtak,
Lemondó, bús homály borul.
Indulsz... Csak egyet hagysz meg nékem,
Hogy ne kövesselek nyomon,
Örökre sajgó veszteségem,
Lelkembeli menyasszonyom.
Megláttalak: fejemre hárul
E bűn s ez örök bűntudat...
Kezem a semmiségbe tárul,
Így bűnhődöm meg álmomat.
Ó, szállj föl még te glóriásan,
Mint Mária, szép szűz alak,
Hogy képed koszorúzva lássam...
- Honnan?... Mikorra várjalak?
1939- 1974
Berde Mária fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése