Első a gyermek! Nézd, ez a sok
friss élet, amellyel
csak bolondozik az apja, mikor
munkája után hazamegy, ez a sok
csöppség, aki gondtalanúl
játszadozik utcán, ligetben
és otthon, az asztal alatt, és
nem tudja, hogy
van osztályharc és kongregáció,
ez a sok
kis akarat, ez a sok
felelőtlen és komolytalan,
szegény vagy úri
kis ember, akit talán
meg se látsz, ha nem a magad
asszonya hozza eléd, ez a sok
gyermek, mire töprengő fejeden
megjelenik az első
ősz hajszál: ez a sok
uj ember észrevétlenűl
melléd áll s durván vagy szeliden
átveszi tőled
a terv s a tett szerszámait – és
ki tudja, az a kis csibész,
aki még csak ágaskodva tud
cukrot lopni zsebedből,
ki tudja,
nem az, nem ő
a klinikán, nem ő
építi-e majd palotádat, komoly
cipőidet nem ő
talpalja-e, ki tudja, nem ő
itél-e halálra a törvény
teljes pompájában, nem ő
gyujtja-e föl, kacagó
asszonytest, fáradt érzékeidet,
s ki tudja, nem őrá
próbálsz-e dobni, érdekeidet
tipró népbiztosra, fekete
bombát, nem őt
csodálod-e meg különös
verseiért, vagy öreg kezed
nem neki tapsol-e majd
valami népszövetség
karzatáról, a zseniális
ifju vezérnek? – – Óh, örök
hullámverés forrása, idők
élő hídja, reményeink
tartaléka, Gyermek, piciny
játékszerünk, ki a jó vagy a rossz
tetteiben uj erőddel
mindig átlépsz szülődön és
akaratunkat a halálon
tul, ismeretlen állomás
felé vezetve, egyszer talán
mégiscsak megteremted az
Uj Embert s az Igazság
Országát: sirva térdelek
menti-e meg majd életedet komolytalan játékaid
elé s a remegő
remény s a boldog alázat
mindig csak azt
suttogja bennem, hogy tiétek
óh, gyermekek, tiétek a jövő!
Kérem, várom, követelem,
üljön le apukám velem!
Legózzunk, vagy lovat fessünk,
olvasgassunk, beszélgessünk.
Azt is kérem, követelem,
üljön le anyukám velem!
Kérdezgetném erről- arról,
napsütésről, hóvárról.
Meguntam az összes tévét,
játsszunk inkább mindenfélét!
Kockát, malmot, mint ők régen,
focizzunk az utcavégen!
Mesét kérek itt az ágyban,
ma este is arra vágytam.
Könyvből szép a mese este,
nem mobilon, esemesbe!
Uram, mentsd meg a gyermekeinket.
Mentsd meg értelmüket, hogy
romlottságunk ne rontsa meg őket.
Mentsd meg életüket, hogy fegyverek,
melyeket mások ellen kovácsolunk,
ne őket pusztítsák,
hogy jobbak lehessenek szüleiknél,
hogy építhessék önnön világukat,
a szépség, tisztesség, összhang, jóakarat
és méltányosság világát,
melyet a béke és a szeretet kormányoz.
Mindörökké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése