Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz (részlet)
OKTÓBER
Már elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül.
Melybe hordogatja a megért szőlőket,
Víg tánccal s lármával nyomja benne őket.
Kellemes zúgással omlanak cseppjeik,
Jó kedvvel biztatnak zavaros leveik.
A sajtó örvendő lármával csikorog.
Oldalán piros nektár zúgva csorog.
A lucskos parasztok szurtos képpel járnak,
Néki, nékimennek a tele sajtárnak.
Az ideit szűrik, isszák a tavalyit,
Jövő esztendőre tartják majd a mait.
Az újnak örülnek, s ótól kurjongatnak,
Mert markokba tejes kulacsot forgatnak.
Tántorgó lábokkal és reszkető kézzel
Mégis sok hordót töltenek meg mustmézzel.
S míg a zúgó léhón lefelé foly a must,
Azalatt a hordó mellett isznak víg tust.
Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba,
Míg egy részét ki nem szedik a lopóba.
Mérgébe tajtékját túrja a szájára,
Kiüti fenekét s elfut utoljára.
Rips, raps, a szőlők már puszta támasz megett
Gyászolnak, hajdani díszek mind odalett.
Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva
Venia, a tőkék mell van plántálva.
Kapj az átalaghoz, ne szégyelld barátom,
Ne szégyelld: ládd, én is a számat nem tátom.
Gyönyörű munka ez, ha szinte lucskos is.
Örömmel nyúl ehhez a paszamántos is.
Még must korába is a bor víggá tészen,
S minden reátartást a szívből elvészen.
Hátha még férfikort érhet a hordóba,
S mint királyi székbe kiszáll a kancsóba?
Mely édesen pezseg! már előre látom,
Mely vígakká tészen ő akkor, barátom! -
Idvez légy, Liéus, jóltévő istenség!
Tetőled szívünkből fut a kedvetlenség,
Te a barátságot s örömet érleled:
Légy jó! ím, kezet fog az ember teveled.
Louis Mercier: Szeptemberi csend
Szeptember. A nap fényes, tiszta halvány.
Az ősz csak nyári bús emlékezet.
A holt levél békésen csüng a gallyán.
Az ég mint nagy kristálypohár rezeg.
A földnek áldott arca dús erőbe
leheli a teljes, mély életet.
Lenn a folyón látszik az őszi tőke.
Kacéran nézdeli magát a domb,
gazdag szőlőlevéllel telenőve.
Egy kisváros tarkítja a vadont:
vakítva ég az izzó kőtetőzet,
álmos baromfiak bús zaja dong.
Lélek se jár. Ez ideje az ősznek,
künn a mezőn a titkos munka forr,
a szorgalmas sugarak kergetőznek,
s nyomukba édesen csorog a bor.
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése